Bing a Blackberryben

A BlackBerry World 2011 konferenciáján jelentett be Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója, hogy a Microsoft és a RIM közös fejlesztésekre is irányuló együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében - egyebek mellett - például decemberben a Blackberry készülékek alapértelmezett keresője már a Bing lesz a Google helyett.

Úgy tűnik, hogy a neves szoftvergyártó sorra próbálja megnyerni a készülékgyártókat partnernek, a Nokia után most a Blackberry az újabb jelentős lépés ezen az úton. A pénzügyi részletekről a Microsoft-vezér egyelőre nem beszélt, de ha a Nokia példáját extrapoláljuk, akkor feltételezhetjük, hogy az Android és iPhone szoritásával küzdő Blackberry számára egyfajta mentőövet jelenthet a Microsoft akár konkrét dollárszázmilliókban is kifejezhető támogatása, bár köztudomású, hogy a Microsoft már korábban is invesztált a Bllackberry fejlesztői tevékenységébe.

A megállapodás kiterjed a térképszolgáltatásra is, ami azért érdekes, mert a Microsoft-Nokia megállapodás eredményeképp a Bingbe a Nokia Ovi-Maps megoldása került, így közvetve a Nokia térképalkalamzása jelenik meg rövidesen a Blackberry készülékeken.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció