Növelte negyedéves nyereségét az Infineon

Az általános gazdasági fellendülés, de ezen belül is különösen az autóipari fellendülés jelentős eredmény javuláshoz segítette a német Infineont.

Az egykor a tönk szélén álló félvezető áramkör gyártó vállalat január-márciusban, pénzügyi évének második negyedében már sorban egymás után a hetedik negyedévet zárta pozitív eredménnyel. Az Infineon az eredmény beszámoló alkalmából éves előrejelzését is megemelte.

 Az Infineon elsősorban termelőipari, biztonságtechnikai, de főként autóipari felhasználásra gyárt félvezető áramköri egységeket.

 Az autóipari fellendülésnek köszönhetően az Infineon termelési kapacitásának határán dolgozott az első negyedévben. Értékesítési árbevétele a második negyedévben az elsőhöz képest 8 százalékkal 994 millió euróra emelkedett, nyeresége pedig részben a mobil távközlési áramkör gyártó üzletág eladásának köszönhetően az első negyedévinek több mint duplájára, 572 millió euróra szökött fel.

 Az előző, 2009/10-es pénzügyi évben az Infineon 3,295 milliárd euró forgalmat bonyolított. Az idén értékesítési árbevételét a korábbi prognózissal ellentétben 10 százalék helyett 20 százalékkal kívánja növelni, majd öt év alatt el kívánja érni az ötmilliárd eurós forgalmat. Az Infineon a tavalyi pénzügyi évben fizetett első alkalommal osztalékot tíz év kihagyás után.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció