Veszélyeztetett munkahelyek - Harcban a számítógépek az ember ellen (1. rész)

Az elmúlt négy évtizedben a számítógép-tudomány fejlődésének motorja a mesterséges intelligencia és a kiterjesztett intelligencia volt: egy sor olyan, mind nagyobb teljesítményre képes technológia létrejöttét segítette elő ez a két irányzat, amely alapvetően alakítja át az egész világot. Most, amikor még tovább gyorsul a technológiai változás üteme, egyre inkább lehetővé válik olyan számítástechnikai rendszerek megalkotása, amelyek képesek megnövelni az emberi képességeket, vagy - számos esetben - teljesen ki is válthatják az emberi közreműködést.

A kiterjesztett intelligencia fejlesztéseinek következményeivel legutóbb akkor szembesült igen élesen a világ közvéleménye, amikor az IBM Watson nevű rendszere egyértelmű győzelmet aratott egy vetélkedőben két kiváló képességű emberi vetélytársa ellen.

A közgazdászok hagyományosan azzal érvelnek, hogy bár az automatizálás új formái rövidtávon munkahelyek megszűnését eredményezhetik, hosszabb időtávon a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés hatásai erőteljesebben érvényesülnek, mint a "munkahelygyilkos" technológiáké.

Ez azonban még azelőtt volt, mielőtt a gépek elkezdték "megérteni" az emberi nyelvet. A természetes nyelvi feldolgozás gyors fejlődése új automatizálási hullámot eredményezett, azzal kecsegtetve, hogy olyan gazdasági területeken is érvényesül a gépi intelligencia, amelyeket eddig érintetlenül hagytak a technológiai változások.

"Eszközök, termékek és technológiák fejlesztőiként többet kell gondolkodnunk ezekről a kérdésekről" - vallja Pattie Maes, a massachusettsi műegyetem, a MIT médialaboratóriumának számítástechnikai szakértője. Állítása szerint a tervezők nem csupán etikai kérdésekkel szembesülnek - hogy például milyen emberi képességeket szabad gép által szimulálni -, hanem egyre inkább annak újragondolására is rákényszerülnek, hogy mit jelent embernek lenni.

Aggályos a piaci bevezetés

Az IBM-nek szándékában áll kereskedelmi forgalomban is értékesíteni a híres - hírhedt? - Watsont, hogy ezáltal egészen új osztály jöjjön létre a válaszadó rendszerek területén mind az üzleti életben, mind az oktatásban, mind pedig az orvostudományban. Egy ilyen technológia piacra kerülésének hatásai egyelőre nem ismertek ugyan, de feltételezhető, hogy a rendszerek nemcsak az emberi szakértőket helyettesíthetik, de több százezer jól fizetett munkahely megszűnését is eredményezhetik az egész világon.

Gyakorlatilag minden olyan munkakört fenyeget a megszűnés réme, amely kérdések megválaszolásával kapcsolatos, és hamarosan a kereskedelmi ügyletek telefonon keresztül történő lebonyolítása is veszélybe kerülhet. Elég csak arra utalni, hogy a bankok körében milyen gyorsan vettek át az ATM-ek hagyományos pénztárosi funkciókat...

Biztosak lehetünk benne, hogy aki órákat várt már a technikai támogatásra vagy megpróbált változtatni egy légitársaság helyfoglalási rendszerében az utazási időponton, alig várja ennek a napnak az eljöttét. Érzékelhető ugyanakkor egy nagyfokú nyugtalanság is azzal kapcsolatban, hogy a Watsonhoz hasonló fejlett rendszerek egyre jobban képesek elsajátítani a természetes emberi nyelv megértését. Minél gyorsabban terjednek el a kiterjesztett intelligenciát alkalmazó rendszerek, annál több lesz az ilyen alkalmazás is.

Intelligencia és keresőmotor

Vélhetően a Google szolgál a legjobb - és legjelentősebb - példával arra, hogyan lehet egy szoftver segítségével a kollektív emberi intelligencia mélyére ásni, majd az így megszerzett ismereteket digitális könyvtár révén szabadon hozzáférhetővé tenni.

A keresőmotor eredetileg egy PageRank nevű szoftveres algoritmus volt. Azt figyelte, hogy miként találják meg az emberek azokat a webhelyeket, amelyek választ kínálnak az általuk begépelt kérdésekre, ezt követően pedig relevancia szerint sorba rendezte a találatokat.

Az interneten széles körben elterjedtek az olyan alkalmazások, amelyek a különböző emberi képességekre épülnek. A web alapú játékok célja az, hogy összekösse az emberek új tudományos eszközöket generáló mintafelismerési készségeit - ezt a számítógépek ma még csak megközelíteni sem képesek. A FoldIt, a Galaxy Zoo vagy az Eterna használatakor például a játékosok nem csupán versengenek, hanem együtt is működnek egymással olyan területeken, mint a csillagászat, a biológia, az orvostudomány vagy éppen az anyagtudomány.

A személyi számítógépek megjelenése volt az első lépés, amikor a kiterjesztett intelligenciának széles tömegeket sikerült elérnie. Létrejött az "információs munkavállalók" generációja, olyan eszközökkel, amelyek alkalmassá tették őket az információk összegyűjtésére, előállítására és megosztására. Most pedig újra minőségi változások zajlanak, hogy valami más vegye át azt a szerepet, amelyet eddig a személyi számítástechnika töltött be a maga eszköztárának a használatával - az asztali gépektől a laptopokon át eljutottunk a mindenütt jelen levő okostelefonokig.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció