Szalai Annamária első elnöki rendeletének célja a frekvencia díjak kiszámíthatósága

Tavaly decemberben nagy port kavart fel a  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási joga, amely azóta kikerült a reflektorfényből, mivel Szalai Annamária az első negyedévben nem hozott rendeletet. Az első elnöki rendeletet, amely a mobil-szolgáltatók frekvenciadíjait szabályozza, hétfőn - sajtótájékoztató keretében - ismerteti az NMHH elnöke.

A hétfőre tervezett eseményen Mátrai Gábor NMHH hírközlési elnökhelyettes mellett részt vesz Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom, Christopher Laska, a Telenor, valamint Beck György, a Vodafone vezérigazgatója; a mobil szolgáltatók első emberei beszámolnak az elnöki hatáskörben meghozott frekvencia díjrendelet mobilpiacot érintő hatásairól. 

A korábbi rendelettel szemben az új rendelet leglényegesebb eltérése, hogy az új bázisállomások telepítése nem lesz kapcsolatban a frekvenciadíj összegével, így a szolgáltatókat a ferkvenciadíj nem ösztönzi arra, hogy csak sűrűn lakott területeken létesítsenek új cellákat.

A rendelet hatálya azokra a díjakra terjed ki, amelyeket a polgári célú rádió-távközlési tevékenységet vagy szolgáltatást végzőknek frekvenciakijelöléskor (frekvencialekötési díj) és a frekvenciák használata során (frekvenciahasználati díj) kell fizetni. A rendelet kiterjed azokra a díjakra is, amelyeket a rendelet hatálybalépését megelőzően vagy azt követően árverés vagy pályázat útján értékesített frekvenciasáv esetén a jogosítottnak a frekvenciahasználati jogosultság érvényességi ideje alatt kell fizetnie (sávdíj) a rendelet hatálybalépését követő naptól. 

A rendelet nem érinti a koncessziós szerződésben rögzített díjak mértékét.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció