Több százezer IPv4 címet vesz a Microsoft

A Microsoft mintegy 666 ezer régebbi, IPv4 protokollt használó hálózati azonosítót vesz a szanálás alatt álló Norteltől, ezek ugyanis az IPv6-ra történő átállás során várhatóan egyre kapósabbak lesznek majd.

A számítógépek és egyéb eszközök hálózati azonosítására szolgáló IP címek száma ugyanis korlátozott: a ’70-es évek végén létrehozott IPv4 protokollal összesen 4,3 milliárd gép működhet egyszerre egy hálózaton, ami persze az internet előtti korszakban bőven elegendőnek tűnt. Mostanra azonban a helyzet alaposan megváltozott, amin igazán csak az új, gyakorlatilag már tényleg szinte korlátlan mennyiségű azonosítót engedélyező IPv6 protokoll bevezetése segíthet, az átállás azonban igen lassú. Emellett költséges is, így a kisebb cégek részéről még egy darabig lenne igény az IPv4 címek iránt. Úgy tűnik, hogy ezt nemcsak a Microsoft ismerte föl, mivel összesen 80 pályázó közül lett övé a nyertes, 7,5 millió dolláros ajánlat. Ez azt jelenti, hogy a redmondiak 11,25 dollárt fizettek a címek darabjáért, ami már megközelíti a webes domainek árszintjét.

Az internet-szolgáltatók régóta úgy igyekeznek segíteni a helyzeten, hogy az otthoni számítógépek szinte mindig másik IP-azonosítót kapnak akkor, amikor fellépnek a hálózatra, így nem történhet meg az, hogy elfogyjanak a rendelkezésre álló címek. Szabad IPv4 címek ugyanakkor gyakorlatilag már nincsenek: az utolsó nagyobb mennyiséget februárban osztották ki, ezek azonban várhatóan még az idén felhasználásra kerülnek. Az ICANN és mások ezek után csak különlegesen indokolt esetekben adnak ki még szabad IPv4 azonosítókat, már ha lesz miből. A net-címeket felügyelő szervezetek ugyanis eredetileg egyáltalán nem számítottak rá, hogy az IP-címek ugyanúgy adásvétel tárgyai lehetnek, mint a domainek. Helyette azt tervezték, hogy a cégek és szervezetek ingyenesen visszajuttatják nekik a nem használt azonosítókat, és ezeket osztják ki újra azoknak, akik még nem készek az IPv6-ra való átállásra. Ezzel szemben most úgy tűnik, hogy átmenetileg egész kis piaca alakulhat ki a régi IPv4 címeknek, a várható árakat pedig egyelőre lehetetlen megjósolni. A Microsoft egyébként nem nyilatkozott arról, hogy mik a tervei a megszerzett 666  624 IPv4 azonosítóval.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció