Vírusstatisztika: célkeresztben a pdf

Az elmúlt hónaphoz képest nem történtek nagy változások az ESET Software magyarországi vírusstatisztikájában. Az élboly szinte változatlan maradt, és a mezőny második felében is csak kisebb átrendeződés történt. Ugyanakkor a lista 8. helyén egy vadonatúj szereplő is a porondra lépett a JS/Exploit.Pdfka trójai személyében, amely a .pdf állományba költöztetve a dokumentum betöltésekor a felhasználó tudta nélkül megkísérel távoli, például hongkongi weboldalakhoz csatlakozni, ahonnan további kártékony kódokat próbál meg letölteni.

Érdemes tehát megválogatni, hogy kitől fogadunk el .pdf dokumentumot. Hasznos a gyanús állományt a VirusTotal szolgáltatásával ellenőrizni (http://www.virustotal.com), vagy az Adobe Reader helyett alternatív, kevésbé támadott .pdf megjelenítőt keresni.

 

Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2011. februárjában a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 20,96%-ért.

 

1. Win32/Conficker féreg

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 6,07%

Előző havi helyezés: 1.

Működés: A Win32/Conficker egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows MS08-067 biztonsági bulletinben tárgyalt hibát kihasználó exploit kóddal terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőségre építve a távoli támadó megfelelő jogosultság nélkül hajthatja végre az akcióját. A Conficker először betölt egy DLL fájlt az SVCHost eljáráson keresztül, majd távoli szerverekkel lép kapcsolatba, hogy azokról további kártékony kódokat töltsön le. Emellett a féreg módosítja a host fájlt, ezáltal számos antivírus cég honlapja elérhetetlenné válik a megfertőzött számítógépen.

 A számítógépre kerülés módja: változattól függően a felhasználó maga telepíti, vagy egy biztonsági résen keresztül felhasználói beavatkozás nélkül magától települ fel, illetve automatikusan is elindulhat egy külső meghajtó fertőzött Autorun állománya miatt.

Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21conficker

 

2. INF/Autorun vírus

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 3,42%

Előző havi helyezés: 2.

Működés: Az INF/Autorun gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.

A számítógépre kerülés módja: fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed.

Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21autorun

 

3. Win32/PSW.OnLineGames trójai

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 2,23%

Előző havi helyezéséhez képest eggyel feljebb került.

Működés: Ez a kártevőcsalád olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekszenek gépünkre telepíteni. Az ide tartozó károkozóknak rootkit komponensei is vannak, melyek segítségével igyekeznek állományaikat és működésüket a fertőzött számítógépen leplezni, eltüntetni. A kártevőcsalád ténykedése jellemzően az online játékok jelszavainak ellopására, majd a jelszóadatok titokban történő továbbküldésére fókuszál. A bűnözők ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz juthatnak hozzá, amelyeket aztán alvilági csatornákon továbbértékesítenek.

A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti.

Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21psw-onlinegames

 

4. Win32/HackMS trójai

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 1,69%

Előző havi helyezés: 3., helycsere történt.

Működés: A Win32/HackMS alkalmazás eredetileg egy kalóz kulcsgeneráló eszköz, amely azonban kártevőt is tartalmaz. A program telepítésekor rejtett állományokat, és olyan bejegyzéseket is létrehoz a rendszerleíró-adatbázisban, amelyek a hálózati beállításokat és a keresési eredményeket titokban módosítják a számítógépen.

 A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.

Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/hackkms-a

 

5. Win32/Tifaut trójai

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 1,59%

Előző havi helyezés: 7.

Működés: A Wind32/Tifaut fájlokat hoz létre a C:WindowsSystem32 mappában csrcs.exe és autorun.inf néven. A kártékony EXE fájl automatikus lefuttatásához külön bejegyzést is készít a rendszerleíró-adatbázisban. Működése során több különféle weboldalhoz kísérel meg csatlakozni, és azokról további kártékony kódokat tölt le.

A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.

Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21tifaut

 

6. Win32/Shutdowner trójai

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 1,47%

Előző havi helyezés: 6.

Működés: A Win32/Shutdowner trójai fertőzés esetén módosítja a rendszerleíró-adatbázisban az automatikus lefutás egy kulcsát, hogy a kártevő minden rendszerindításkor lefuthasson. Rootkit komponenssel is rendelkezik, így működése során fájlokat rejt el a fájlkezelő alkalmazások elől, még akkor is, ha ezek az állományok nincsenek ellátva rejtett attribútummal. Legfőbb és legszembetűnőbb hatása, hogy büntetőrutinja lekapcsolja az éppen futó Windows rendszert, és ezzel zavarja a munkát, de akár adatvesztést is okozhat.

A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.

Bővebb információ:  http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/shutdowner-aa

 

7. Win32/VB féreg

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 1,41%

Előző havi helyezés: 8.

Működés: A VB.EL (vagy más néven VBWorm, SillyFDC) féreg hordozható adattárolókon és hálózati meghajtókon terjed. Fertőzés esetén megkísérel további káros kódokat letölteni az 123a321a.com oldalról. Automatikus lefuttatásához módosítja a Windows Registry HKLMSOFTWAREMicrosoftWindowsCurrentVersionRun bejegyzését is. Árulkodó jel lehet a sal.xls.exe állomány megjelenése a C: és minden további hálózati meghajtó főkönyvtárában.

A számítógépre kerülés módja: Fertőzött adattároló (USB kulcs, külső merevlemez stb.) csatlakoztatásával terjed.

Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21vb

 

8. JS/Exploit.Pdfka trójai

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 1,24%

Előző havi helyezés: -

Működés: A PDF állományban található JavaScript kód a dokumentum betöltésekor automatikusan lefut, és a felhasználó tudta nélkül titokban megkísérel egy távoli, például hongkongi weboldalhoz csatlakozni, ahonnan további kártékony kódokat próbál meg letölteni. 

A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.

Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/exploit-pdfka-oph

 

 

9. HTML/ScrInject trójai

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 0,95%

Előző havi helyezés: 5.

 Működés: A HTML/ScrInject trójai egy RAR segédprogrammal tömörített állomány, amely telepítése során egy üres (c:windowsblank.html) állományt jelenít meg a fertőzött gép böngészőjében. Hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni.

 A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.

Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/scrinject-b-gen

 

10. Win32/RegistryBooster trójai

Elterjedtsége a februári fertőzések között: 0,89%

Előző havi helyezés: 10.

Működés: A Win32/RegistryBooster alkalmazás a hamis antivírus programokhoz hasonlóan hamis riasztásokkal igyekszik rábeszélni a felhasználókat a „program” fizetős változatának megvásárlására.

A számítógépre kerülés módja: Fertőzött weboldalról települ, vagy a felhasználó maga telepíti.

Bővebb információ:

http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/registrybooster

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció