A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdte a hálózat- és információbiztonsági törvény előkészítését

Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára 2011. március 23-i budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a minisztérium szakértői megkezdték a hálózat- és információbiztonsággal kapcsolatos törvény előkészítését.

„Az új törvény szavatolja majd a hálózatok infrastruktúravédelmét, a polgárok és az elektronikus közigazgatási szolgáltatások biztonságát” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

A magyar EU-elnökség két törvényalkotási dossziéjának egyik fő eleme az európai ENISA mandátumának meghosszabbítása. „A magyar soros elnökség alatt célul tűztük ki a szervezet mandátumának 18 hónappal való meghosszabbítását annak érdekében, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetet megszüntessük.” – tette hozzá Nyitrai Zsolt. Az ENISA új tisztségviselője Suba Ferenc, aki magyar szakemberként az ENISA alelnöki tisztségét töltheti be a március 22-én megtartott budapesti tisztújítást követően. Suba Ferenc korábban az ENISA 2004-es megalakulásakor és 2007-től is betöltötte a szervezet alelnöki tisztségét.

A bizalom és biztonság kiemelten fontos szerepet tölt be Európa infokommunikációs napirendjén. Az Európai Bizottság által kidolgozott csomag alkotja a magyar elnökség programjának meghatározó részét. Magyarország tovább kívánja vinni az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) szabályozásához kapcsolódó elképzeléseket a mandátum kiterjesztésével és az ügynökség működésének modernizálásával kapcsolatban.

Az ENISA tevékenysége arra irányul, hogy az Európai Unióban a hálózat- és információbiztonság kellően magas szintű legyen. Ennek érdekében az ENISA szaktanácsokkal segíti a tagállami hatóságokat és az uniós intézményeket, fórumot biztosít ahhoz, hogy az érintettek megoszthassák egymással bevált módszereiket és elősegíti a kapcsolatépítést az uniós intézmények, a tagállami hatóságok, bankok és a vállalkozások között. Az EU intézményeivel és a tagországok hatóságaival együttműködve az ENISA azon dolgozik, hogy Európa-szerte megszilárduljon az informatikai hálózatok biztonsága.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció