Nem felelős a Google a Gmail használatában keletkezett zavarért Kínában

A kínai kormány beavatkozását sejti a Google amögött, hogy Kínából nehézkessé vált a Gmail levelezőprogram elérése - derül ki a cég közleményére alapuló hétfői sajtójelentésekből.

A Google Inc. rövid közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy mérnökei kiterjedt vizsgálatot végeztek, és arra a következtetésre jutottak, hogy rendszerükben nincs olyan technikai akadály, ami a problémát elidézhetné. A levelezőprogram szolgáltatásában előállt akadályt a kínai kormány beavatkozásának vélik, azt állítva, a zavart úgy idézik elő, hogy látszatra a Gmail, illetve a Googletűnjön a lassulás felelősének.

A Google szóvivője szerint a felhasználók január vége óta jelentettek problémát a Gmail elérésére, az azonnali üzenetküldő szolgáltatás működésére és például a levelek jelölésére.

Pekingben mintegy két hete volt először tapasztalható a Google levelezési rendszerének lelassulása, probléma jelentkezett a levelek elküldésénél, viszonylag hosszan volt olvasható a "még dolgozunk" üzenet.

Vannak, akik felhívják a figyelmet arra, hogy például a Yahoo levelezőrendszerének használatakor is előfordul probléma, a felhasználók lassú betöltődésre panaszkodnak, vagy például arra, hogy mobiltelefonjukról nem tudják elérni a postafiókjukat. A Hotmailt használók nem tapasztaltak semmiféle fennakadást levelezőprogramjuk megnyitásakor vagy levélváltáskor.

Megfigyelők úgy vélik, Kínában intenzívebbé vált az internet ellenőrzése; a tűzfal, robotok ellenőrzik a hálózatot, s emiatt töltődnek be hosszabb ideig egyes oldalak, vagy esetenként nem
jelennek meg. A technikai kontroll lelassítja az adatforgalmat, zavarja a már megszokott sebességű szörfölést, levelezést.

A kínai piacon 2006 óta jelen lévő Google azt követően, hogy rendszerét még 2009-ben hackertámadás érte, és állítása szerint Kínából kínai emberjogi aktivisták postaládáit kívánták feltörni, 2010 januárjában kilátásba helyezte, hogy ha továbbra is kötelezik keresője találatainak szűrésére, akkor kivonul az országból. Peking vállalati, üzleti ügyként kezelte az amerikai keresőóriás fenyegetését, és azt hangsúlyozta, hogy a kínai törvények betartása alól nem adhat felmentést.

A Google épp egy éve - tavaly március 22-én - kínai internetezőit hongkongi oldalára irányította, ahol nem kellene eleget tennie ugyanazoknak az előírásoknak, s kínai tevékenységének technikai és szervezeti központját is áthelyezte. A lépést a pekingi vezetés akkor rossz, hibás döntésnek nevezte, és válaszintézkedéseket helyezett kilátásba.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció