LG Optimus One teszt

Az Androidokkal és saját operációrendszeres telefonokkal telített középkategóriás piacra érkezett meg az LG Optimus One, mely a tavaly őszi hazai megjelenése után mostantól a telekommunikációs cégek polcairól is elérhetővé vált. Nézzük meg, a koreai gyártó mivel próbálja meghódítani az új telefon után érdeklődőket.

 

Középkategóriás telefonról lévén szó a készülék hardveres felépítése nem csak az összevetés és a szabad szemmel nem érzékelhető különbségek alátámasztása miatt fontos, hanem a teljesítmény és felhasználói élmény egyik aláásója is lehet, ezért kell róla szót ejtenünk.

 

Az Optimus One kijelzője 3,2 inches, melyre 320x480 pixelnyi pontot pakol ki a rendszer.  A működésért egy 600 Mhz-es processzor felel, mely bár kevésnek tűnhet, ugyanakkor a referencia alkalmazásnak tekinthető Angry Birds már elfut rajta, így nincsen miért panaszkodnunk. A másik szűk keresztmetszet a programok számára biztosított memória, ebből 156 MB áll rendelkezésre. Ezen segít, hogy a 2.2-es Androidnak hála már a memóriakártyára is pakolhatjuk az alkalmazásokat, így márez sem jelent problémát. (Az más kérdés, hogy az új 2.3-as telefonok ismét a saját memóriát helyezik előtérbe, de emiatt még egy ideig nem kell aggódnunk.)

 

A hardware-es felépítés részét képezi még a 3 megapixeles kamera is, ebből a felépítményből kell kihoznia a maximumot a telefonnak.

 

Külcsín

 

A P500-as nagyon megváltozott az elődjének tekintett 540-hez képest, az extravagáns kinézetet egy sokkal szolidabb formavilág váltotta fel. A lekerekített élek, a készüléknek keretet adó ezüst felület véleményem szerint nagyon jól sikerült, az Optimus One szépen az ember kezébe simul és kellemes érzés használni, miközben meglehetősen elegáns is.   Elöl a 4 fő Android gombot (menü, kezdőképernyő, vissza, keresés) találjuk, ebből a kezdőképernyő és a visszakapott kiemelést és közös alapot egy szürke gomb formájában. Előnye, hogy így könnyen előhívhatjuk képernyőzárból a telefont, hátránya azonban a telefon esztétikáján ejtett minimális csorba.

 

A felsoroltakon kívül még a hangerőszabályzó és a kikapcsolás/képernyőzár kaptak külön fizikai gombot, mindkettő finoman integrálva a szürke kávába. Ez előbbinél nagyon jó húzásnak bizonyult, ugyanakkor a képernyőzár aktiválása a kis gomb miatt egy kissé nehezebb, mint például az általam hétköznap használt Spica-n.

 

Amit a vas ad

 

Külön részre bontanám az Android 2.2 és az LG házasságából született feature-öket és a telefon, hardver duó jelentette felhasználói és egyéb élményt. Kezdjük az utóbbival.

 

Az LG Optimus One piszkosul gyors. A 2.1-es Spica-hoz szokott kezemnek felüdülés volt, hogy tükörsimán suhantak az ujjam alatt a listák, gombnyomásra minden azonnal indult. Az okostelefonoknál tapasztalható lassulásból szinte semmit sem érzékeltem, miközben az 1 hetes tesztidőszak alatt nem indítottam újra egyszer sem a készüléket, és az átlagnál többször nyúltam hozzá, és foglalkoztattam, válogatott alkalmazásokkal nem kímélve. Ez olyan élmény volt, amit nem vártam egy 600 MHZ-es készüléktől. A telefon használata során nincs olyan érzése az embernek, hogy várnia kell, minden azonnal történik, pont ahogy az ujjaival sugalmazta a képernyőt tapogatva. Ez volt az a tulajdonság, ami engem is elvarázsolt a P500-ban, és ami az okostelefon szűz ismerőseimet arra sarkalt, hogy az áráról és elérhetőségéről érdeklődjenek.

 

A szoftver és hardver kapcsolatánál érdemes megemlíteni, hogy a középkategóriánál nem szokványos módon az Optimus One-t multi-touch képernyővel szerelték fel, így pár ujjhúzással nagyíthatunk rá képeinkre vagy a weboldalakra, vagy ennek köszönhetően forgathatják el a nők úgy a térképet, hogy ők is értsék. Természetesen van más készülék is ebben a szegmensben, ami rendelkezik ilyen tulajdonsággal, ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy egy kézlegyintéssel elintézhető a multi-touch megléte vagy hiánya.

 

Érdemes szót ejteni a készülék kamerájáról is. Mivel semmilyen vakut nem kapunk hozzá, így csodát nem várhatunk, ugyanakkor nem is lehet panaszkodni az elkészült képek minőségére.  A 3 megapixeles kamera az elvárható minőségű képeket készít, melyeket ráadásul egészen látványos módon, a Cooliris-nél megszokott képfalon tekinthetünk meg, ha úgy tartja kedvünk.

 

Még ebben a szekcióban érdemes megemlíteni, hogy az Optimus One-al lehetőségünk van divx videók lejátszására is, így akik a kedvenc sorozatukat út közben szeretnék megtekinteni, azok sem csalódhatnak. A telepített lejátszónak és a memóriakártyával akár 32 GB-al bővíthető memóriának hála semmi akadálya sincsen, hogy a Dallas összest a buszon zötyögve nézzük végig.

 

Okostelefonok esetén fontos kérdés, hogy az akkumulátorral hogyan gazdálkodik a rendszer. Folyamatosan bekapcsolt mobilinternettel, wifi-vel, szinkronizációval, szabad percekben kényszeredett böngészéssel és Foursquare check-in-ekkel is kibírt bő 1 napot a telefon. Sajnos, ha folyamatosan teljes funkcionalitásában szeretnénk használni, akkor már 2 napra nem érdemes töltő nélkül elindulni vele, de megfontolt használattal az üzemidő feltornászható 3 napra is.

 

LGoogle

 

Az Android mobilok jellegzetessége a Windows Phone 7  és iOS rendszerekkel szemben, hogy gyártónként és telefononként is változhat, hogy pontosan hogyan fest, milyen extra szolgáltatásokat zsúfoltak bele. Nézzük, hogy mivel kecsegtet az Optimus One és a 2.2-es Android házassága.

 

A kezelőfelületen nagy újdonságok nem várnak ránk, az alul elhelyezkedő, fix mezőn elhelyezkedő 4 ikont mindegyik „asztalon” elérhetjük. Nem szériatartozéknak számít a tetszetős időjárás/óra widget is, ha tetszik, akkor nem kell vesződnünk egy ingyenes változat letöltésével és testreszabásával.

 

Az alkalmazások között böngészve már több újdonsággal is találkozhatunk. Az egyik az LG saját alkalmazásajánlója, mely a Marketen elérhető programok közül csemegéz a számunkra, magyar nyelvű ajánlót ad az applikációkhoz és közvetlen letöltési lehetőséget is.

 

Az Androidból származó újdonság, hogy a Wifi beállítások között most már az internet megosztására is lehetőség van, akár USB-n keresztül, akár hotspot-ot varázsolva a telefonunkból. Bár kábelen keresztül sem teljesen stabil a netszolgáltatás, de ha internetre szorulunk, akkor nyugodtan rábízhatjuk magunkat az Optimus One nyújtotta lehetőségekre.

 

Sokat autózók pozitívan értékelhetik, hogy a Car home révén egy egyszerűsített, nagy gombokkal ellátott felületen keresztül is használhatjuk a telefont, ha a kezünk tele lenne a kormánnyal és a sebváltóval.

 

Az alkalmazás-repertoár számomra talán legpozitívabb eleme a ThinkFree Office volt, mellyen a különböző irodai fájlokat nem csak olvasni, hanem szerkeszteni is tudjuk, illetve létre is hozhatunk dokumentumokat, így minimális irodai munkát akár a telefonon keresztül is elvégezhetünk.   

 

A hiányosságok között kell említenünk, hogy a 2.2-es Android egyik újdonságának számító flash támogatás itt nem kapott helyet, az weboldalakat böngészve nem csodálhatjuk meg a mozgó bannereket és flash alapú játékokat sem. Ennek oka valószínűleg a gyengébb hardverben keresendő, ezt a kompromisszumot kellett tennie a fejlesztőknek a megfelelő teljesítmény megtartása érdekében. 

 

Summa

 

Az Optimus One elenyésző hibáit leszámítva egy nagyon jó telefon, melyre bármikor lecserélném a saját készülékemet is, és mely képes az okostelefonokban járatlanok számára is tökéletesen közvetíteni az ilyen készülékek nyújtotta előnyöket és lehetőségeket. Aki nem az aktuálisan elérhető csúcsmobilokban gondolkodik, de kevés kompromisszumot szeretne kötni, annak ideális választás a P500, legyen szó férfiról vagy nőről, fiatalról vagy öregről az Optimus One-t használva elégedett mosolyra fog húzódni a szája. Pont mint nekem:)  

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció