Fel kell gyorsítani a közmédia tartalmainak internetes elérhetőségét

Minél előbb elérhetőnek kell lennie a közmédia tartalmainak interneten - mondta a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke szombaton Bécsben az MTI-nek.

Fel kell gyorsítani azt a folyamatot, hogy szélessávú interneten a rádió, a televízió és a távirati iroda információi egyaránt elérhetőek legyenek a határon túli és a szórványban élő magyarok számára - mondta Balogh László.

 A kuratórium elnöke az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége (Kaláka-Club) meghívására tartott előadást a médiatörvényről mintegy ötven érdeklődő előtt. A hallgatóság kérdésére elmondta, a jelenlegi elképzelések szerint a jövőben egy műholdra helyeznék át mind a négy közszolgálati tévécsatorna adását.

 Jelenleg még a tavaszi és nyári műsorstruktúra tervezése zajlik, valószínűleg őszre, szeptember-októberre várható érzékelhető megújulás a közszolgálati médiumok műsoraiban - mondta Balogh László az MTI kérdésére. Hozzátette, hogy nagyon nagy eredményt vár az MTI által gondozott internetes platformtól. Mint elmondta, bécsi vendéglátói is megfogalmazták, hogy nem jut el hozzájuk a tartalom. Ennek okai között említette a digitális átállást, a műholdas vétel hiányosságait és a kábelszolgáltatóknál hiányzó magyar tartalmakat.

 A hirado.hu látogatottsága folyamatosan nő - mondta. "Valljuk be, a technikai fejlődés is abba az irányba tart, hogy internetes rádiók, televíziók legyenek, és jobb erre előbb felkészülni, mint később" - tette hozzá.

 Kijelentette, maximálisan támogatja Belénessy Csabának az MTI vezérigazgatójának a törekvését, hogy minél szélesebb körben legyenek ingyenesek a hírügynökség hírei. Mint mondta, úgy tapasztalta, ez az ausztriai magyarok számára is nagyon fontos.

 Balogh László nem kívánt érdemben nyilatkozni a Népszabadság értesülésével kapcsolatban, amely szerint a közmédia szakszervezetei bíróságon támadták meg a közös hírcentrum kialakítását, mert álláspontjuk szerint a médiaszolgáltatási alap a munka törvénykönyvével ellentétben nem egyeztette a szakszervezetekkel a dolgozók nagyobb csoportját érintő intézkedést. "A Közszolgálati Közalapítványhoz az egyes közmédiumok tartoznak, a médiaszolgáltatási alap nem" - mutatott rá Balogh László. Hangsúlyozta azt is, hogy nem ismeri a kereset tartalmát. Kijelentette, hogy véleménye szerint a hírcentrummal kapcsolatban az MTI mindent megtett, amit jogilag meg kellett tennie.

 A Népszabadság szombati számában írt arról, hogy az átalakítás miatt a négy közszolgálati médiumban működő tíz szakszervezet a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult. Keresetükben azt írják, hogy a médiaszolgáltatási alap mulasztást, jogsértést követett el, mert a munka törvénykönyvének előírásaival ellentétben az alap munkavállalóit érintő rendelkezésekről sem az üzemi tanácsokat, sem a szakszervezeteket, sem a munkavállalókat nem tájékoztatta. Az alap és az MTI szerint semmi olyan nem történt, ami egyeztetést igényelt volna.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció