Sikeres pénzügyi évet zárt a UNIT4

A UNIT4, a világ élvonalbeli változáskövető üzleti szoftvereket szállító vállalata bejelentette a 2010-es évre vonatkozó üzleti eredményeit, amelyben a nehéz piaci körülmények ellenére sikeres üzleti évről számol be.

A UNIT4 leginkább az állami és magánszféra számára kínált költségcsökkentő, nagyobb ellenőrizhetőséget biztosító megoldásairól ismert, amelyek lehetővé teszik a gyors és folyamatos változásokhoz történő alkalmazkodást – mindezt az implementációhoz és a testreszabáshoz kapcsolódó tipikus többletköltségek nélkül. Ez a versenyelőny nyitott meg új lehetőségeket a UNIT4 számára a 2010-es évben, különösen az állami szférában, a kormányzati kiadások megszorításaival kapcsolatos félelmek ellenére.

„Megoldásainkat úgy fejlesztettük ki, hogy segítséget nyújtsanak a vállalatoknak a költségek csökkentésében, az ellenőrzés javításában és a változások kezelésében – ezért képesek hatékonyak maradni változó üzleti kondíciók mellett is” – mondta Edwin van Leeuwen, a UNIT4 pénzügyi igazgatója. „Azáltal, hogy 2010-ben is elkötelezettek maradtunk a cloud computing és az SaaS új trendjéhez, a UNIT4 lehetőséget kínál ügyfelei számára egy olyan szoftverelérési opcióhoz, amely csökkenti a kezdeti IT beruházások költségeit és biztosítja a jövőbeli hatékony technológiai adaptációt. A cég több stratégiát is felállított e piac igényeire szabottan, beleértve egy nagyobb beruházást a FinancialForce.com platformba, és mindezeknek köszönhetően jelentős előnyre tett szert versenytársaival szemben.”

2010. IV. negyedévi pénzügyi eredményei

2010 utolsó negyedévében a UNIT4 új megrendelőinek száma erős növekedést mutatott, főként Németországban, az Egyesült Királyságban és Észak-Amerikában. Ezen a téren a Benelux államok, Svédország és Norvégia is jól teljesített. A teljes árbevétel 20,7%-kal növekedett, beleértve a 2010. során felvásárolt Teta SA bevételeit is. A kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 11,7%-kal növekedett, összege 30,6 millió euró, az EBITDA és a bruttó árbevétel aránya 24,8% volt.

Fontosabb számadatok a teljes 2010-es évre vonatkozóan:

  • - Az éves árbevétel 11,1%-kal 421,7 millió euróra növekedett (2009: 379,4 millió euró)
  • - A licensz-eladásokból származó bevétel 23,4%-kal, 72,7 millió euróra növekedett (2009: 58,8 millió euró)
  • - A teljes EBITDA 14,6%-kal 86,1 millió euróra nőtt (2009: 75,1 millió euró)
  • - Az EBITDA és a bruttó árbevétel aránya 20,4%-ra nőtt (2009: 19,8%)
  • - A nettó profit (a goodwill-el kapcsolatos tételeket nem számítva) 23,5%-kal nőtt, összege 43,2 millió euró (2009: 35,0 millió euró)


Régiók szerinti információk:

A Benelux államok 10%-os árbevétel növekedést értek el, 2009-hez képest jelentős javulást mutatva a magánszektorban. Norvégiában és Svédországban az árbevétel 10, illetve 15%-kal nőtt, ami részben a valutaárfolyam-változás hatásainak is köszönhető. Skandináviában a UNIT4 legfontosabb sikertényezője az állami szférában tapasztalható intenzív jelenlét és az elégedett ügyfelek növekvő köre volt.

Spanyolországban a licensz-eladásokból származó bevétel 26%-kal nőtt, amelyben fontos szerepet játszott néhány komoly megrendelés az egészségügyi és az üzleti szférából. Ennek ellenére a teljes árbevétel 6%-kal csökkent, első sorban a 2009-es átszervezések miatt lecsökkent tanácsadói létszám miatt. Németország bár egy nagyon erős negyedik negyedévet zárt, az éves árbevétele 5%-kal csökkent. Az Egyesült Királyságban az árbevétel 4%-kal nőtt. A szakértői szolgáltatásokból származó árbevétel csökkent, egyrészt (Spanyolországhoz hasonlóan) a tanácsadók számának csökkenése, másrészt a nagyobb számú fixáras szerződések miatt. Ezzel szemben a licensz-eladásokból származó árbevételek jelentős növekedést mutattak. Az Egyesült Királyságban az állami szektorban tovább erősödött a UNIT4 jelenléte, különösen az utolsó negyedévben.

Észak-Amerikában 11%-kal nőtt az árbevétel. A keleti és a nyugati parton egy-egy főbb irodával rendelkező tengerentúli kirendeltség, amelynek portfoliójában az Agresso Business World és a CODA termékek egyaránt megtalálhatók, számos jelentős új megrendelőt szerzett. Az ázsiai térségben jelentősen javult a pénzügyi teljesítmény, több mint 100%-os növekedést eredményezve az licensz-eladásokban. A régióban további beruházások várhatók. Kelet-Európa (Magyarország és Csehország) ugyancsak jelentős árbevétel növekedésről számolt be.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció