Előtérben az integrált humánügyviteli rendszerek

A nemzetközi háttérrel és húszéves hazai tapasztalattal rendelkező VT-SOFT az erősödő piaci verseny ellenére az elmúlt évben 50 százalékkal növelte licenc eladásait, a cég tőkéje pedig duplájára emelkedett.

A humánügyviteli rendszerek piacának polarizációja folytatódott, az ügyfelek elvárásai pedig a magas minőségű, komplex termékek irányába mozdultak el. A teljes körű outsourcing iránti kereslet csökkenő tendenciát mutat, kiegészítő szolgáltatásként azonban még mindig sokan keresik ezt a lehetőséget a piacon. 

Juliusz Zukowski, a VT-SOFT Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat tavalyi eredményei, és az idei tervek és a humánügyviteli rendszerek piacának főbb változásainak ismertetésekor elmondta, hogy a 2010-es év jelentős változásokat hozott a cég életében. A VT-SOFT Kft.-t – amely a lengyel TETA csoport tagja – felvásárolta a UNIT4, a világ egyik legnagyobb pénzügyi szoftverfejlesztő és szolgáltató vállalata. A holland cégóriás stabil anyagi hátterével biztos alapot nyújt a vállalat számára a közel ezer hazai ügyfelük magasabb színvonalú kiszolgálásához.

Az elmúlt években a cég tőkéje több mint a duplájára, 544 millióra emelkedett. A VT-SOFT az elmúlt két évben közel 700 millió forintot fektetett be üzleti megoldásai tökéletesítésére, fejlesztésére. Ebben az évben további 300 millió forintot szánnak fejlesztési projektekre. Fontosnak tartják a cég folyamatos fejlődését. A stabil anyagi háttérnek köszönhetően magyarországi eredményeik is jól alakultak, licenc eladásaik közel 50 százalékkal nőttek.
– mondta el Juliusz Zukowski.

Piaci trendek, várakozások


A humánügyviteli rendszerek piacán növekvő kereslet mutatkozik a magas minőségű, a humánerőforrás-menedzsment minden területét lefedő megoldások iránt. Az esetek többségében az ügyfeleknél speciális igényeket, egyedi fejlesztéseket is teljesíteni kell, amely rugalmasságot és könnyű testre szabhatóságot kíván meg az informatikai rendszerektől.

Ezzel szemben szállítói oldalon sok olyan kisvállalkozás kínál megoldásokat, amelyek gyakran nehezen tudnak lépést tartani a jogszabályi változásokkal és a technológia fejlődésével. A piac túlnyomó részét a VT-SOFT-hoz hasonló nagy cégek szolgálják ki. Ezek a vállalkozások megfelelő támogatást és felügyeletet adnak a termékeikhez, így a legújabb fejlesztések beépítésével és a jogszabályi változások naprakész követésével biztosítják a magas szolgáltatási színvonalat.

„Minden évben fel kell készülnünk a jogszabályváltozásokból adódó átrendeződésekre. A 2011-es adóváltozások a cafeteria-rendszerek megerősödését eredményezheti – mondta Juliusz Zukowski. - Az utalványok iránt növekvő kereslet várható, hiszen a tavalyi magas adózású elemek is kedvezményes kategóriába kerültek, összességében csökkentve a járulékos költségeket. A folyamatos változások miatt fontos elvárás a humánügyviteli rendszerekkel szemben, hogy a munkavállaló jól áttekinthető, felhasználóbarát felületen, hatékonyan végezhesse feladatait. Ez megkönnyíti a HR-szakember munkáját és felgyorsítja a folyamatokat is.”

„Ellentétben a korábbi évekkel, a teljes körű outsourcing szolgáltatások igénybevételében az elmúlt egy évben csökkenő tendenciát észleltünk. A vállalatok újra szeretnék a szoftvert tulajdonba venni, azt teljes mértékben, házon belül kihasználni. A cégeknél az első számú döntési tényező az igényeiknek legjobban megfelelő megoldás-portfólió. Ha a termék minőségével elégedettek, akkor a cég tevékenysége, mérete és a humánerőforrás-feladatokra rendelkezésre álló saját erőforrások határozzák meg, hogy megvásárolják, outsourcing szolgáltatásként veszik igénybe azt, vagy – az újabban kialakult trend szerint – akár a modul csak egy részét szervezik ki” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

VT-Constellation

A VT-SOFT a piaci elvárásoknak megfelelően a komplex, teljes körű megoldásokat részesíti előnyben. Legújabb megoldása a VT-Constellation modern integrált HR rendszer és bérszámfejtő program, amely az összes HR és munkaügyi folyamatot támogatja, valamint a bérkönyvelő programok elé állított legújabb követelményeknek is eleget tesz. A rugalmas és paraméterezhető megoldás bármely vállalatirányítási rendszerhez könnyen kapcsolható. Teljes felhasználói felülete, illetve menürendszere igény szerint alakítható, az egyes megjelenítési és lekérdezési beállítások elmenthetőek. A VT-Constellation a bérkönyvelő programok körében az egyik legüzembiztosabb, minden környezetben jól alkalmazható, felhasználóbarát bérszámfejtő program.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció