Magyarországon keresi a jövő innovatív vezetőit a Huawei

Hosszú távú, háromoldalú megállapodást kötött egymással a mai napon a Magyar Tudományos Akadémián a Huawei, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A magyar kormányt képviselő, az Oktatásért felelős államtitkár, Dr. Hoffmann Rózsa és a kínai nagykövetasszony, Gao Jian jelenlétében aláírt együttműködés célja, hogy a két felsőoktatási intézményben tanuló, az ösztöndíj programba beválasztott diákok közelről tanulmányozhassák, illetve megismerhessék a legújabb telekommunikációs fejlesztéseket, technológiai trendeket. Olyan hallgatókat várnak a logisztikai, marketing, infokommunikációs és technikai szakirányokról, akik kiválóan tanulnak, illetve a választott szakterületükkel, a tanórák keretein túl is rendszeresen foglalkoznak, és kutatási eredményeikről publikálnak.

„Huawei – A Holnap Innovatív Vezetői” elnevezésű ösztöndíjat 2011 – 2015 között minden évben 15 diák kaphatja meg. Közülük tízet a Budapesti Műszaki Egyetem, ötöt pedig a Corvinus Egyetem delegálhat a programba. A résztvevők kiválasztását a vállalat az intézményekre bízza. Az egyetemek Tudományos Tanácsai minden szeptemberben rangsorolják az ösztöndíjra jelentkezőket. A pályázók közül a tanulmányi osztályzataik, illetve kutatói többletfeladataik, elért eredményeik alapján választják ki az adott esztendő ösztöndíjasait. A támogatást elnyerő diákok egy évre 2000 amerikai dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz, és ennek részeként 2011-ben például elutaznak majd a Huawei shenzeni kutató központjába.

„Egyetemünk stratégiájában kiemelt szerepe van a délkelet-ázsiai kapcsolatok erősítésének, hisz ott olyan jelentős és technológiailag meghatározó cégek vannak jelen, mint a Huawei.„- hangsúlyozta bevezetőjében Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora.  Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora zárszavában szintén az együttműködés távlati eredményeit méltatta. „Ez az ösztöndíj nem csupán az intézményeinknek, hallgatóinknak jelent óriási lehetőséget új ismeretek, a legújabb technológiák megismeréséhez. Biztos vagyok abban, hogy rövid időn belül Magyarország fejlődése szempontjából is igen hasznossá válik a Huawei révén megszerezhető tudás.”

A Huawei számára is új távlatokat nyit a most aláírt megállapodás a szakember-utánpótlás terén, amelynek köszönhetően akár a képzésből kikerülő friss magyar diplomások is aktívan bekapcsolódhatnak vállalati fejlesztéseikbe.

„Minden résztvevő számára hasznos, jövőbe mutató együttműködés körvonalazódik az ösztöndíj programunk beindításával. A hallgatók olyan tudás birtokába juthatnak, amelyet jól hasznosíthatnak, az intézmények új elemekkel bővíthetik oktatási rendszerüket, és a Huawei számára is fontos, hogy olyan szakemberek képzésében vehet részt, akik a jövőben meghatározó tagjai lesznek az infokommunikációs iparágnak.” – jelentette ki Gavin Dai, Huawei Technologies Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette az ösztöndíj-alapítás kifejezi a Huawei elkötelezettségét az innováció mellett. A Huawei elhivatott fejlesztési programjának köszönhetően jelenleg az ötödik a világon a „Leginnovatívabb Cégek” rangsorában a Facebook, az Amazon, az Apple és a Google után.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció