Kutatás indul az üzleti intelligencia hazai gyakorlatáról

A döntéshozatal felgyorsítását és jobbá tételét segítő üzleti intelligencia szoftverek évek óta a vállalati informatikai egyik slágertémája.  A neves amerikai elemzőcégek tanulmányai újra és újra azt mutatják, hogy a tervezett beruházások között mindig előkelő helyet foglalnak el az analitikai projektek. Ennek megfelelően egyre élesebb a versengés a szállítói oldalon is, az IT óriások közül az IBM, az Oracle és az SAP is több milliárd dolláros akvizíciókkal erősítették meg termékkínálatukat.

Az üzleti intelligencia természetesen Magyarországon is a fontos vállalati prioritások közé tartozik, egyre nagyobb részt kihasítva a cégek IT költségvetéséből. Az idén indított BI-TREK kutatás azt vizsgálja, hogy a hazai informatikai gyakorlatban melyek a legfontosabb fejlődési irányok, a globális trendek nálunk hogyan jelennek meg.

„A nyugat-európai és amerikai alkalmazási gyakorlatot és a szállító cégek termékstratégiáját figyelve jó néhány domináns trend azonosítható az üzleti intelligencia területén. Ilyen például a vállalati információkat az okostelefonok és táblaszámítógépek segítségével bárhonnak elérhetővé tévő mobil BI eszközök növekvő népszerűsége vagy a költséghatékonyságot és rugalmas skálázhatóságot ígérő felhőalapú, szoftverszolgáltatásként kínált analitikus platformok megjelenése. De említhetnénk az önkiszolgáló BI alkalmazásokat is, amelyek lehetővé teszik az üzleti felhasználóknak, hogy informatikai segítség nélkül, önállóan készítsék el jelentéseiket és elemzéseiket” – mondta Arató Bence, a kutatást készítő BI Consulting ügyvezetője.

„A magyar cégek helyzete, problémái és lehetőségei azonban jelentős eltérnek a nyugati példáktól. Kutatásunkkal azt szeretnénk felmérni, hogy a hazai szakemberek mit gondolnak ezekről a trendekről, mennyire gondolják azokat itthon is fontosnak és hasznosíthatónak, és milyen rövid és hosszú távú terveik vannak üzleti intelligencia rendszereik fejlesztésére.”

A februárban záruló BI-TREK adatfelvétele egy publikus online kérdőív segítségével történik, amely a kutatas.bi.hu weboldalon tölthető ki. A felmérésben résztvevők megkapják a kutatási eredmények összefoglalóját, így első kézből tájékozódhatnak a hazai szakmai közösség véleményéről.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció