Kilencmilliárd forintos számítástechnikai tendert írt ki a KSZF
2011. február 14.
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) két évre, 9 milliárd forintos keretre írt ki nyílt közbeszerzést hálózati aktív és passzív eszközök szállítására, valamint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokra - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A nyertes cégeknek 2 millió forint teljesítési biztosítékot kell letenniük. A teljes szállításra váró mennyiség attól függ, hogy a központosított közbeszerzés alá tartozó - és az ahhoz önként csatlakozó - intézmények mennyit rendelnek az eszközökből és a szolgáltatásokból.
Ajánlatot az a vállalkozás tehet, amelynek a 2009. évi teljes árbevétele - az eszközök szállításához - meghaladta a nettó 1 milliárd forintot, a közbeszerzés tárgya szerinti árbevétele pedig több volt, mint nettó 300 millió forint. Szolgáltatásnál a megkövetelt 2009. évi nettó árbevétel 350 millió forint, míg a közbeszerzés tárgya szerinti árbevétele legalább nettó 100 millió
forint.
Az ajánlattételi határidő 2011. március 28. Az eredményhirdetés időpontja az ajánlati határidő lejártától számított 28. napon lesz. A szerződéskötésre pedig az eredményhirdetést követő 16. napon kerül sor.
Kapcsolódó cikkek
- A Navigator üzemeltetheti a MÁV-Start Zrt. informatikai rendszerét
- Informatikai szolgáltatásokat vásárol a MÁV-START Zrt.
- Egymilliós közbeszerzési bírság a Kopint-Datorgnak
- Megvette a parlament az új képviselők számítógépeit
- A Magyar Telekom fél áron nyerte a HM mobil tenderét
- Az Albacomp szállíthatja a Közbeszerzések Tanácsa informatikai rendszerét
- Félmilliárdért fejleszteti tovább hálózati szoftverét a Magyar Posta
- A kormány visszavonja az infokommunikációs stratégiára kiírt közbeszerzést
- A becsült díj feléért jutott mobil távközlési szolgáltatáshoz a HM
- Kormányszóvivő: nincs 40 milliárdos informatikai fejlesztés és 12 milliárdos irodabútor-beszerzés