The Daily: Rupert Murdoch bejelentette az első csak iPad-en megjelenő napilapot

Röviddel ezelőtt ért véget a New York-i Guggenheim Múzeumban megrendezett sajtótájékoztató, amelyen Rupert Murdoch bejelentette, hogy mától "jelenik meg" (vagyis - hiszen új fogalmakat kell tanulnunk: ma déltől (magyar idő szerint: 18 órától)  tölthető le az Apple AppStore-jából) a világ első iPadre írott, iPadre szerkesztett napilapja, The Daily.

Rupert Murdoch az online is közvetített sajtótájékoztatón mindenek előtt Steve Jobs-nak mondott köszönetet azért a fantasztikus lehetőségért, amit az iPad megteremt. Tanulságos volt nézni, hogy miközben a Murdochnál jóval fiatalabb szerkesztők és kiadók az iPadben saját jövőjük, a nyomtatott sajtó sírásóját látják, ez az éltes korú sajtómágnás lelkesedni tud azért, hogy milyen új világot nyit meg az iPad az újságkészítésben, és csillogó szemmel beszél a kiadói tevékenység digitális reneszánszáról. Már csak azért is, mert Murdoch nem véletlenül fektetett az új napilapba 30 millió dollárt (ezt nagyon alacsony lapindítási költségnek minősítette), abban bízik, hogy ezt hamar megtérítik majd az előfizetik, akik egy hétre 99 centért, egy évre 1 cent híján 40 dollárért fizethetnek elő a Daily-re.

Az új napilap azért nem jelenik meg papíron, mert eleve arra épül, hogy a betördelt képek helyén akár galériák vagy mozgóképek is lehetnek; hogy egy-egy sporteredménytől csak egy kattintásra vannak a többi eredményt is felsoroló tabellák, hogy három dimenzióban szemlézhetjük az oldalakat és választhatjuk ki a minket legjobban érdeklő olvasmányt. Az újságba beintegrálták a Twittert, vagyis a tartalomra rögtön felhívhatjuk ismerőseink figyelmét, és más közösségi szolgáltatások is csak karnyújtásnyira vannak.

 

Új dimenziókat kap az időjárás-jelentéstől a moziműsorig minden, van esély arra, hogy a nyomtatott sajtónak nem maga az iPad és a tablet-PC-k, hanem a ma elindult, és nyilván a jövőben gombamód szaporodó eleve tabletre szerkesztett újságok lesznek a sírásói.

Az új napilap egyelőre csak az AppStore amerikai kioszkjából tölthető le, akiknek van amerikai-nak álcázott accountjuk, azokat az alábbi kép fogadja:

 

 

 

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció