Külföldi fejlesztéseket és nagyobb internetes jelenlétet tervez a francia hírügynökség

Az Agence France-Presse (AFP) igazgatótanácsa 2011-re 3,7 százalékos büdzséemelést fogadott el: az évi 280,5 millió euróból nyereségesen gazdálkodó francia hírügynökség a többletet külföldi fejlesztésekre és a nagyobb internetes jelenlét megvalósítására kívánja fordítani.

Az AFP internetes jelenléte legitim kérdés és más formákon, mint például az iPad és az iPhone, is növekednie kell - mondta Emmanuel Hoog, az AFP elnök-vezérigazgatója, amikor francia újságíróknak ismertette a hírügynökség elkövetkező tíz évre tervezett prioritásait. Hoog hibának tartja, hogy miközben az AFP az AP és a Reuters mellett a világ egyik vezető hírügynöksége, konkurenseihez képest sokkal kevésbé elérhető a nagyközönség számára az interneten, pedig már a nemzeti hírügynökségek is erre törekednek.

Az elnök-vezérigazgató a közeljövőben mintegy száz hírt tenne ingyenesen hozzáférhetővé abból a 3 ezerből, amit az AFP naponta kiad. "Még ez is messze van a 450 ingyenes hírből, amit az olasz ANSA kínál naponta" - hangsúlyozta Hoog.

A hírügynökség közleménye szerint azonban a sajtót képviselő igazgatótanácsi tagok ismételten jelezték, hogy nem támogatják a hírek ingyenessé tételét a nagyközönség számára. Ezért az igazgatótanács abban egyezett meg az AFP vezetőjével, hogy egy munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata megvizsgálni, hogy milyen feltételekkel valósítható meg a hírügynökség ingyenesen hozzáférhető saját hírportálja.

Az AFP 15 tagú igazgatótanácsában nyolcan a sajtó képviselői, három tagot közvetlenül a kormány delegál, ketten a közszolgálati televízió, illetve rádió vezetői, ketten pedig magánál a hírügynökségnél dolgoznak.

"Nem csatázunk, a viszony mindig is mély és intelligens volt az AFP és a sajtó képviselői között. Meg kell érteni mindenkinek, hogy a média és különösen az internet világa teljesen megváltoztatta a gazdaságot ... Végig kell gondolni, hogyan tudjuk ezt a tervet a lehető leggyorsabban megvalósítani. Az előfizetőink és a konkurenseink nem fognak ránk várni!" - mondta Hoog a Le Figaro című lap internetes oldalának adott interjújában.

A következő évtizedre 15 fő célt jelölt meg az elnök-vezérigazgató, amelyek között fő helyen szerepel a multimédia szolgáltatás fejlesztése, de a "szövegnek kell továbbra is az ügynökség gerincét biztosítania". Az AFP két év alatt szeretné megháromszorozni a videós anyagainak a számát. Erre 30 millió eurós befektetést szánt, amelyhez 20 millió eurós állami hitelt kapott
húsz évre. Az AFP-TV jelenleg havonta ezer videót gyárt hét nyelven.

Ezenkívül első helyen "a francia sajtóval kialakított viszonyát akarja újradefiniálni" az AFP vezetője, miután az utóbbi években több sajtótermék is megszüntette előfizetését a magas költségek miatt. "Nem az irányvonalunkat vagy a minőséget vitatják, hanem egyes előfizetőink szerint túl tömény, nem mindig világos és nem eléggé hierarchizált a szolgáltatásunk, valamint több előzetest kellene adnunk azért, hogy a szerkesztőségek felkészültebbek legyenek a várható eseményekre" - mondta Hoog.

Az AFP vezetője a külföldi terjeszkedést is nagyon fontosnak tartja, mindenekelőtt az arab világban, ahol a sajtó 55 százaléka előfizet az AFP szolgáltatásaira. A francia hírügynökség jelenleg naponta mintegy kétszáz hírt ad ki arabul.

Hoog elsődleges feladatnak tartja a külföldi hírek számának növelését és azt, hogy azok tartalma az érintett országban, helyben készüljön. A brazil, az indiai és az afrikai országok piacaira pedig növekedési potenciáljuk miatt ezentúl különös figyelmet fordít az AFP.

A több mint 150 éves múltra visszatekintő és a külsős munkatársakkal együtt 3500 főt foglalkoztató francia hírügynökség 165 országban van jelen, előfizetőinek száma több mint ötezer.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció