Intel csúcs az oktatásért - Fókuszban a projektalapú tanulás támogatása

Bukarestben befejeződött az Intel 7. Nemzetközi Oktatási konferenciája, ahol a világ számos országából érkező oktatáspolitikusok, tanárok és a nemzetközi sajtó előtt bemutatták a több európai és közel-keleti nyelvre lefordított, új Intel Teach - Elements tanárképzési programot.

A román fővárosban tartott Intel Oktatási konferencián résztvevő, közoktatásért felelős döntéshozók és szakemberek azt vitatták meg, hogy miként segítheti a technológia a pedagógusok munkáját annak érdekében, hogy a diákok jobban megállják helyüket a globális munkaerőpiaci versengésben.

Az Intel a találkozón bejelentette, hogy - a korszerű oktatási rendszerek elkötelezett támogatójaként, - 2010 utolsó negyedévével kezdődően az Intel Teach – Elements tanárképző kurzusok francia, német, olasz, portugál, román, orosz és török nyelven is elérhetők lesznek.

A konferencia nyitó eseményeként Daniel Funeriu, a Román Köztársaság oktatási minisztere és Dr. Thomas H. Osburg az Intel európai igazgatója egy megállapodást írtak alá, amelynek keretében 60.000 romániai pedagógus képzését kezdik meg az Intel Teach rendszerben.

„Az új Intel Teach képzések mindenben megfelelnek a korszerű oktatási rendszerekkel szemben  megfogalmazott stratégiai célkitűzéseknek: azonnal elérhető, kompakt és interaktív tartalmakat biztosítanak a korszerű,  21. századi projekt-alapú oktatáshoz.” - nyilatkozta Danny Arati, az Intel európai oktatási igazgatója.

Az Intel Teach – Element új kurzusai tömören és rendkívül hatékonyan ismertetik meg a pedagusokat az olyan modern oktatási eszközökkel és módszerekkel, mint a projekt-alapú tanulás, a 21. századi számonkérés-értékelési megoldások, vagy a Web 2.0 alapú kollaboráció lehetőségei. Az Intel Teach e-learning képzések előnye, hogy az egyébként elfoglalt pedagógusok is gyorsan és hatékonyan fejleszthetik ismereteiket, azonban a platform használható kontakt kurzus esetén is.

A sorozat első moduljában, amely a projekt-alapú tanulásról szól, a pedagógusok elsajátítják, hogyan építhetik be ezt a módszert a modern oktatásba. A képzés 5 egységében a résztvevők először általánosságban majd konkrétan is megismerik a projekt-alapú tanulás módszertanát és annak tervezési, monitorozási eszközeit.

Az Intel a jövőben  szeretné további közép- és kelet európai országok nyelvén elérhetővé tenni az Intel Teach – Elements kurzusait - mondta Danny Arati, aki szerint „A globális versenyben egyre sikeresebben szereplő közép- és kelet európai régió országainak is olyan oktatási rendszerekre van szüksége, amely megfelel a tudásalapú társadalom mai és holnapi kihívásainak.”

Az Intel oktatási csúcstalálkozóját, amelyet immár hetedik alkalommal rendeztek meg – most először tartották a közép- kelet európai régió egyik országában.

Az Intel Teach Elemens programról további információk a www.intel.com/education/elements oldalon találhatók.  

Forrás: IOT.hu - Az IKT hírportál

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció