Az ADM negyedéves vesztesége kisebb lett a vártnál

Az Advanced Micro Devices (AMD) amerikai chipgyártó a vártnál alacsonyabb, 118 millió dolláros harmadik negyedévi adózott veszteségről számolt be. Jelezte egyben, hogy a folyó negyedik negyedévi eladásai várhatóan megegyeznek az előző három havival.

 A New York-i értéktőzsde csütörtöki kereskedése után ismertetett adatokra az AMD árfolyama több mint négy százalékos nyereségen állt az elektronikus kereskedésben. Az Intel riválisának adózott vesztesége részvényenként 17 cent lett, szemben az egy évvel korábbi 128 millió dollár, részvényenként 18 cent veszteség után.
Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 15 cent, a szakértők jóval kisebb, 6 cent profitra számította részvényenként.
A chipgyártó harmadik negyedévi bevétele 16 százalékkal 1,62 milliárd dollárra nőtt éves szinten, és 2 százalékkal csökkent az előző három hónaphoz viszonyítva. A cég 1-4 százalékos negyedéves szintű eladáscsökkenésre számított.

 A grafikai chipek értékesítése 33 százalékkal emelkedett éves összevetésben, és 11 százalékkal az előző negyedévhez viszonyítva. A számítógépekben és szerverekben alkalmazott chipek eladása 13 százalékkal bővült a tavalyi harmadik negyedévvel összevetve. Az AMD félvezetőinek ára minimálisan csökkent az idei második negyedévhez képest, emelkedett viszont az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció