Előzetes a SAS Fórum Magyarország 2010 konferenciától
2010. október 8.
Európában évente mintegy 56 milliárd euró tűnik el az egészségügyből csalás és korrupció miatt. Az európai GDP 3-11%-t költjük egészségügyre, ebből a csalások miatti veszteség egy-egy kisebb európai ország GDP-jét (pl. Észtország vagy Ciprus) közelíti meg. Ezek csökkentésére jött létre 2005-ben az Európai Egészségügyi Csalás- és Korrupcióellenes Hálózat (EHFCN), amelynek elnöke Paul Vincke idén októberben hazánkba látogat, és számos nemzetközi és hazai szakértő mellett Magyarország legnagyobb üzleti analitikai fórumának egyik vitaindító előadója lesz.
A rendezvényen vállalati vezetők, elemzők, tudósok, állami felügyeleti szervek és oktatási intézmények képviselői osztják meg ismereteiket és tapasztalataikat kockázatkezelésről, ügyfélintelligenciáról, teljesítményoptimalizálásról és az üzleti analitika alkalmazásainak legújabb területeiről.
Az esemény további előadásai és előadói a teljesség igénye nélkül
Az adatelemzés jelentősége a gazdaságkutató munkában - Dr. Mellár Tamás kutatási igazgató - Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Századvég Gazdaságkutató.
Az IT szerepe a „készletgazdaság” átalakulásában - Dr. Kerekes Sándor rektorhelyettes - Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem.
A prediktív analitika és az adattárházak felügyeleti alkalmazási lehetőségeinek gyakorlati tapasztalatai - Duncan Cleary az Ír Adó és Vámhatóság képviselője.
A kockázatelemzés és ügyfélkiválasztás gyakorlata az ellenőrzések automatizálási lehetőségei kapcsán - Szerletics Ákos osztályvezető - Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
A banki kockázatkezelés kihívásai - Wolfgang Seidler pénzügyi igazgató - a Raiffeisen International.
Az üzleti analitika alkalmazásának egy hazai példája - Horváth Gábor kompetemciaközpont vezető - a Quaestor Csoport Adattárház Kompetenciaközpont.
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett a SAS Visual Analytics új verziója
- A SAS 2012-ben is rekord árbevételt ért el
- A SAS új K+F részleggel erősít a csalás elleni küzdelemben
- A SAS a világ legjobb munkahelye
- A „nagy adat" megszelídítése ügyfélintelligenciával
- Az analitika hatásos fegyver a növekvő biztosítási csalások ellen
- SAS 2011: harminchatszorra is kétszámjegyű növekedés
- Proaktív betegkezelés SAS analitikával
- A SAS nagy előnnyel vezeti a fejlett analitikai eszközök piacát
- Kockázatkezelés helyett újra profit és növekedés a fókuszban


