Új Intel processzorok 2011-ben

A szeptemberi "IDF 2010 ősz" fejlesztőkonferencia első napján plenáris előadáson mutatta be először az Intel a következő generációs Core processzort, a Sandy Bridge-t, amelynek részleteit a rendezvény három napján még tövábbi öt szekció-előadás tárgyalta.

Az első nap második előadójaként Dadi Perlmutter, az Intel Corporation alelnöke és az Intel Achitecture Group „főnöke” fellebbentette a fátylat a vállalat 2011-es, második generációs Core processzorcsaládjáról. Az Intel azt reméli, hogy az új és a továbbfejlesztett képességeknek köszönhetően a lapkák tovább növelik majd az Intel fölényét a teljesítmény és akkumulátoros üzemidő terén, és a grafikus mag immár a lapka részévé válik.

A Sandy Bridge kódnevet viselő lapkák egy olyan mikróarchitektúrára épülnek, amely az Intel történetében elsőként vizuális (grafikus) képességekkel rendelkezik. Az új lapkákat az Intel csúcstechnológiájú gyáraiban készítik 32 nm-es vonalszélességgel, második generációs fémes tranzisztorokat alkalmazva. A négymagos lapka több mint 1 milliárd tranzisztort tartalmaz
 
„A megjelenés előtt álló, második generációs Core processzorcsalád nagyobb előrelépést jelent majd a számítási teljesítmény és a szolgáltatások terén, mint bármelyik megelőző generáció” – mondta Perlmutter.

Az új processzorcsalád egy ún. gyűrűs architektúrával rendelkezik, amely lehetővé teszi a beépített grafikus motor számára, hogy osztozzon az x86 processzormagokkal az olyan erőforrásokon, mint amilyen a lapkán található gyorsítótár, ezáltal fokozva a számítógép kalkulációs és grafikus teljesítményét az energiahatékonyság megtartása mellett. A processzormagok, a grafikus mag, az utolsó szintű (LLC) gyorsítótár, valamint más részegységek, mint a memóriavezérlő egy körös kialakítású belső buszrendszeren kapcsolódnak össze, amely a kör mindkét irányában forgalmaz egyidejűleg, a lehető legalacsonyabb késleltetés érdekében. A gyűrűbusz sávszélessége egy mag csatlakozása esetén 96 GB/, két mag csatlakozása esetén 192 GB/s, négy mag csatlakozása esetén 384 GB/s. Látható, hogy további magok csatlakozása esetén a sávszélesség nem csökken, hanem nő. A gyűrűbusz alkalmazása könyű méretezést tesz lehetővé. Jellemzője a nagy sávszélesség, az alacsony késleltetés és a méretezhetőség. 

Az Intel Core processzorcsalád második generációja ezen túlmenően az Intel Turbo Boost technológiájának egy továbbfejlesztett változatával rendelkezik. Ennek köszönhetően a lapka automatikusan átcsoportosítja az erőforrásokat, hogy az alkalmazások szükség esetén a lehető legnagyobb teljesítménnyel fussanak. Erre példa, amikor egy alkalmazás csak egyetlen processzormagot használ ki, akkor a lapka a többi mag által meghagyott energiakeretbeől jelentősen megnöveli az órajelet. Ha játékokat vagy egyéb grafikailag intenzív szoftvert használunk, akkor az energiabüdzsét a grafikus maghoz csoportosítja.

A minden más korábbi lapkakészletre integrált megoldásnál nagyobb teljesítményű grafikus motor mellett az új lapkák hardveres videodekódolóval rendelkeznek a videók hatékony visszajátsásához, amint Perlmutter demomstrált az IDF közönsége előtt. Az új Intel Core lapkák továbbá egy új vektoros kiterjesztéssel, az AVX-szel érkeznek. A korábbinál kétszer szélesebb, 256 bites vektoros végrehajtás révén a nagy tömegű adatokkal dolgozó számításintenzív kódók, mint például a videoszerkesztés, 3D-grafika, fényképkezelés, sokkal nagyobb sebességgel futnak.

A második generációs Core processzorokkal szerelt asztali és hordozható számítógépek várhatóan jövő év elején kerülnek a boltokba.

Az Intel 2011 második felében a nagyon nagy teljesítményű – játék – PC-khez, valamint a kétprocesszoros munkaállomásokhoz és szerverekhez bevezeti a Sandy Bridge hat- és nyolcmagos változatát. Ezek változatok két-két QPI (QuickPath Interconnect) csatornát tartalmaznak, amelyeken keresztül a két lapka tartja egymással a kapcsolatot. A lapkagyártó óriás még nem hozta nyilvánosságra a QPI csatorna sebességét. Csak annyit árultak el, hogy gyorsabb mint jelenleg a Nehalem és Westmere lapkákra integrált – Intel QuickPath Interconnect Version 1.0 - QPI csatornák sebessége (>6,4 GT/s).  A Sandy Bridge lapkák a az Intel QuickPath Interconnect Version 1.1 változatot használják.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció