Nem lesz több ATI-driver a régebbi kártyákhoz

Az AMD úgy döntött, nem támogatja tovább a régebbi videókártyákat, mivel azok már elavultnak számítanak.

A gyártó képviselői tavaly azt nyilatkozták, hogy negyedévente kiadnak majd egy illesztőprogramot a régi termékekhez, a legutolsó meghajtószoftver azonban idén februárban jelent meg a Catalyst 10.2 formájában. Azután tervezték a 10.5-ös és 10.8-as verzió elkészítését is, erre azonban nem került sor. A Planet3DNow munkatársai a berlini IFA távközlési kiállításon megtudták az AMD szóvivőjétől, Michael Schmidttől, hogy a cég leállította a többéves hardverekhez való Catalystok fejlesztését, mivel ezek már olyan régi VGA-k, hogy nincs értelme azok további támogatásának. Schmidt elmondása szerint már a mai alaplapi megoldások is hasonló vagy jobb teljesítményt nyújtanak, mint az évekkel ezelőtt megjelent dedikált kártyák.

A hírről beszámoló újságíró azonban megjegyezte, hogy az AMD-szóvivő pontatlan információval szolgált, ugyanis az X1900-as Radeont egyetlen egy integrált VGA sem képes felülmúlni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció