Több száz programot érintő veszélyes Windows-rés

Az ismert biztonságspecialista HD Moore egy olyan veszélyes hibára bukkant, amely akár több száz Windows-alkalmazást is érinthet. A sebezhetőséget az Apple fedezte fel, mely vállalat már foltozta saját szoftverét.

Az amerikai számítógépgyártó nemrég kiadta a 9.1-es verziószámú iTunes-t, s így kijavította a szóban forgó rést, ám utólag kiderült, hogy nem csupán az almás szoftveren keresztül válnak támadhatóvá a Windows-rendszerek, pénteken már 40 olyan alkalmazásról számoltak be a  szakemberek, amelyek lehetőséget nyújtanak a Microsoft operációs rendszerrel működő PC-k fölötti uralom átvételére, és kártékony kódok rendszerre való feljuttatására. Hétvége óta azonban igencsak megszaporodott azon programok száma, amelyek tartalmazzák az említett hibát, jelen pillanatban már 200-nál is több alkalmazásról beszélnek a biztonságspecialisták. Időközben már a Microsoft is kiadta ezzel kapcsolatos közleményét, amelyben részleteket nem közöltek, ám azt elárulták, hogy egy nem megfelelő programozási rendellenességből fakadóan a hackerek Binary Planting nevű támadásokat hajthatnak végre a sebezhető számítógépek ellen.

A Microsoft a fejlesztők számára elérhetővé tett egy MSDN-cikket, amelyben megtalálható az érintett API-k helyes kezelésének a módja, a rendszergazdák pedig innen meríthetnek ötletet.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció