Nemzetközi elismerés a NetAcademia online oktatási rendszerének

Online oktatási keretrendszer fejlesztéséért nemzetközi díjat kapott a NetAcademia Washingtonban. A Microsoft által az oktatóközpontnak odaítélt Windows Azure Platform Partner of the Year díjért többszáz cég versengett.

A Microsoft minden évben nemzetközi elismerésben részesíti azon partnereit, akik a cég technológiáinak használatával előremutató termékeket és megoldásokat hoznak létre. Windows Azure kategóriában, új technológiáról lévén szó, idén először lehetett nevezni, és rögtön egy magyar cég, a NetAcademia tudott olyan pályaművet benyújtani, ami elnyerte a szakmai zsűri tetszését.

Az oktatóközpont a nemzetközi megmérettetésre egy felhőalapú online oktatási keretrendszerrel nevezett. A díjazott alkalmazás megalkotásával annak fejlesztői nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy az online oktatás nyújtotta hallgatói élményt a hagyományos tantermivel egyenértékűvé tegyék, sőt bizonyos tanulást segítő innovatív megoldásokkal felül is múlják azt. Egyedi megoldás például a kereshető tartalmú videó, vagy az intelligens kurzorkövetés, melynek köszönhetően az előadások akár mobiltelefonon is azonos minőségben követhetők.

A NetAcademia eddigi IT Factory-s online képzései révén már jelentős tapasztalatra tett szert az interneten keresztül folyó élő oktatások területén, melyek jó alapul szolgáltak a díjazott megoldás kitalálásához és megvalósításához. „Mint oktató és egyben informatikus nagyon sok lehetőséget látok az online oktatásban. Kimondottan online informatikai oktatásra optimalizált termék eddig nem létezett, így kézenfekvő volt, hogy csináljunk egyet.” mondta Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője.

Az új oktatási keretrendszer végleges verziója várhatóan az ősz folyamán készül el, előnyeit akkortól élvezhetik az oktatóközpont hallgatói.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció