Az Adobe is előre megosztja a biztonsági infókat

Az Adobe bejelentette, hogy hamarosan a Microsofthoz hasonlóan előre értesíti majd a szoftverbiztonsági cégeket a termékein felfedezett sebezhetőségekről.

A Microsoft 2008-ban indította be Aktív Védelmi Programját (MAPP), azóta pedig folyamatosan megosztja a szoftverei biztonsági réseire vonatkozó információkat a vele szerződött biztonsági cégekkel, még mielőtt a frissítések (vagy a hibák) publikussá válnak. A szoftveróriás szerint a MAPP több mint 75 százalékkal csökkentette az ilyen cégek antivírus-programjaival védett rendszerek sebezhetőségét. A sikeren felbuzdulva most az Adobe is követi a Microsoft példáját, akárcsak korábban, az automatikus frissítések bevezetésével.

A mostani lépés azonban annyiban különleges, hogy az Adobe nemcsak a módszert kölcsönzi, hanem egy-az-egyben a Microsoft formátumát és infrastruktúráját használja. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a MAPP partnerek a Microsoft szoftverek sebezhetőségeivel párhuzamosan az Adobe résekről is értesülni fognak. Brad Arkin, az Adobe biztonsági főnöke azzal magyarázta a nem mindennapi döntést, hogy jóval kézenfekvőbbnek tűnt számukra a Microsofttal való szoros együttműködés, mint az, hogy „újra föltalálják kereket”.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció