Csak jövőre érkezik a Windows 7 első átfogó frissítése

A Microsoft csak jövőre adja ki a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 első átfogó javítócsomagját, a Win 7 SP1-et eredetileg még karácsony előttre várták.

A Windows 7 SP1 és a szerverprogram eddig nem kapott nagyobb változásokat hozó javítópakkot. A Microsoft nem nevezte meg a kiadás várható időpontját, ám a korábbi operációs rendszerek történetének elemzése alapján a bevett gyakorlat az egy éven belüli kiadás volt, a Windows XP-él körülbelül 10, a Vista esetében pedig körülbelül 12 hónap telt el a kiskereskedelmi premier és az első átfogó szervizcsomag kiadása között. További spekulációkra adott okot az a tény, hogy az SP1 béta változatát már kiadták július közepén, igaz ugyanakkor, hogy a csak angol, francia, német, japán és spanyol nyelven elérhető, 32 és 64 bites változatokra való csomag inkább kódjavításokból áll, az SP jellegű nagy javítócsomagokra jellemző funkcióbővítések, újítások nem találhatók benne, így a felhasználók nem is törték magukat, hogy telepítsék.

Ezek alapján jó esély van rá, hogy a Windows 7 esetében a szervizpakk egyszerűen a Windows Update-en keresztül már elérhető frissítések és javítások, valamint az ügyfelek és partnerek visszajelzései alapján készült apró toldozgatások, javítások gyűjteménye lesz. A Windows Server 2008 R2 esetében is csak két új virtualizációs eszközzel, a RemoteFX-szel és a Dynamic Memoryval bővülne a program, ami szintén nem ad okot óriási várakozásokra. A 2011-es időpont végül nem egy közlemény keretén belül került ki a Microsofttól, hanem a műszaki oldal, a TechNet Evaluation Centeren látható GYÍK-ban, mely szerint a „Service Pack 1 a 2011-es naptári év első félévében jelenik meg”.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció