A munkahelyi PC-k háromnegyedén még mindig XP fut

Tammi Reller, a Microsoft vállalati Windows-felelőse a sajtónak nyilatkozva elismerte, hogy a céges számítógépeknek a 74 százalékán még mindig Windows XP fut.

A fenti adat még akkor is megdöbbentő, ha tudjuk, hogy a vállalatok mindvégig vonakodtak átállni a Vistára, főként a komoly hardverberuházást igénylő rendszerigények miatt. A Windows 7-tel aztán a Microsoft igyekezett ezt az akadályt is elhárítani, ám a céges piac ennek ellenére vonakodik felgyorsítani az áttérést. Szakemberek szerint a legfőbb problémát az okozza, hogy éppen az XP kivételesen hosszú életciklusa miatt a vállalatok sok olyan alkalmazást használnak, amelyek az újabb Windows rendszerekkel már nem kompatibilisek, ugyanakkor felváltásuk nem, vagy csak drágán megoldható. Pedig a Microsoft éppen erre gondolva egy olyan funkcióval is ellátta a Windows 7-et, amely révén a gépek képesek virtuális XP masinákként működni, ráadásul a vállalati szerződések nem is korlátozzák ennek időtartamát. Ámde hiába van a Vistánál kisebb rendszerigénye a 7-nek, a legtöbb cég mégiscsak átfogó hardverfejlesztés keretében vált szívesen operációs rendszert, ennek időpontja pedig megint csak pénzfüggő.

A Microsoft a fent leírt lépéseken kívül eddig nemigen talált más megoldást a problémára, amely egyébként túlmutat a redmondiak aggodalmain. Elgondolkodtató például, hogy a vállalatoknál használt PC-k átlagéletkora világszinten 4,4 év, ami hosszú évek óta a legmagasabb számadat.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció