Őszre elkészül Magyarország infokommunikációs stratégiája

Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter megnyitó előadást tartott a Kihívások az infokommunikációban c. konferencián 2010. július 1-jén, Budapesten. Az iparági szereplők részvételével megrendezett eseményen a tárcavezető elmondta: idén őszre elkészül egy átfogó, a teljes kormányzati ciklus cselekvési tervét kijelölő infokommunikációs stratégia. Az alapdokumentum szakmai előkészítéséhez a minisztérium párbeszédre hívja az érintett vállalkozói szervezeteket.

Az infokommunikációs ágazatnak a magyar gazdaság motorjaként kell működnie, amely saját bővülésén túl más iparágak fejlődésének katalizálásával járul hozzá a hazai növekedéshez – hangsúlyozta a miniszter. E küldetés betöltéséhez a kormány a leginkább azzal járulhat hozzá, ha megvalósítja a szektor egységes irányítását, szabályozását. A kormányzati struktúrában a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon belül önálló államtitkárság felel a területért. A szakmai, szakpolitikai tudás mellett a költségvetési és uniós fejlesztési források is e tárcánál összpontosulnak, így azok világos koncepció mentén hasznosulhatnak az infokommunikációban.

Az őszre elkészülő stratégia alapvető célja Magyarország digitális felzárkóztatása a közpolitika, fejlesztéspolitika és szabályozás eszközeivel. A tervezett intézkedések kiemelt területei az állampolgár esélyegyenlőségének, életminőségének, jólétének növelése, a vállalkozások alkalmazkodóképességének, versenyképességének emelése, valamint az állam egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb működése.

A minisztérium partnerséget, átláthatóságot, gyorsabb folyamatokat és kiszámítható szabályozási környezet kínál az iparág számára. Felelősen és értő módon képviseli az ágazatot a kormányzatban, segíti a nemzetközi koordinációt és együttműködéseket. Összességében eredményorientált kormányzati megközelítést ajánl. Ennek fejében konstruktív partneri együttműködést, az üzleti gondolkodás megújulását, munkahelyek teremtését és fokozott exportot, fejlesztést és innovációt remél az ágazattól. E vállalások sikeres teljesítése, a közös, kölcsönös erőfeszítések az infokommunikáció jó hírnevének visszaállítását szolgálják.

Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára felszólalásában jelezte, hogy a minisztérium két héten belül közzéteszi honlapján az infokommunikáció jelenlegi helyzetét, a korábbi kormány mulasztásait összegző fehér könyvet. Az elmúlt korszakot lezáró leltár bemutatását követően a tárca párbeszédre hívja a szakmai, társadalmi és érdekképviseleti szervezeteket. Az infokommunikációs stratégia e találkozók után véglegesülhet.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció