Minden eddiginél pontosabb térhatású Föld-térkép készülhet

Minden eddiginél pontosabb háromdimenziós földfelszíntérképek készülhetnek német ikerműholdakkal, amelyeknek utolsó elemét, a TanDEM-X megfigyelőműholdat a kazahsztáni Bajkonurból közép-európai idő szerint hajnali 4 óra 14 perckor lőtték fel.

A kereskedelmi célra továbbfejlesztett Dnyepr hordozórakétával elindított 1,3 tonna súlyú rádiólokátoros szatellit ikertestvéréhez, a három évvel ezelőtt pályára állított TerraSAR-X műholdhoz csatlakozik, hogy közösen, egymástól mindössze 200 méteres távolságban a Föld körül keringve háromdimenziós domborzati felvételeket készítsenek.

 Az óránkénti 28 ezer kilométeres sebességgel keringő műholdak három évre tervezett küldetése során többször is végigpásztázzák a Föld 150 millió négyzetkilométeres felszínét, hogy a begyűjtött adatokból az eddigi legrészletesebb 3D-modell készülhessen. A legnagyobb felbontásban 10 kilométer hosszú és öt kilométer széles képeken a domborzati különbségeket 1 méteres pontossággal lehet megállapítani.

 A 2007 óta üzemelő TerraSAR-X már számtalan esetben segítette a tudósokat, többek között a haiti földrengés okozta földfelszínváltozásokról is küldött adatokat.

 A most pályára kerülő TanDEM-X-el közösen a két műhold sokkal pontosabb adatokkal fog majd szolgálni. A hároméves misszió során begyűjtendő 350 terabájtnyi nyers adatot tudományos és kereskedelmi célokra, többek között városfejlesztési és katasztrófa-elhárítási munkáknál használhatják.

 A Tandem-X pojekt 165 millió euró költségéből 125 milliót vállal magára a német űrkutatási hivatal, 40 milliót pedig az Astrium nevű európai űripari vállalat.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció