Nem sokáig lehet már XP-re visszaváltani a Windows 7 PC-ken

Sajtóértesülések szerint a Microsoft rövid időn belül kiadja az első szervizcsomagot a Windows 7 operációs rendszerhez, ami után a cég korábbi ígérete szerint nem lehet majd hivatalosan XP-masinákká „lefokozni” a PC-ket.

A hír persze elsősorban a vállalati felhasználók számára lehet érdekes, akik saját belső alkalmazásaikkal való kompatibilitási okok miatt, vagy éppen azért, mert nem akarnak vegyes hálózatot üzemeltetni, egyelőre ragaszkodnának az XP-hez. Ezt az SP1 megjelenése után már csak akkor tehetik majd meg, ha előfizetnek a Microsoft Software Assurance (SA) programjára, vagy pedig egyszerre nagy tételben, külön szerződési feltételek mellett vásárolnak Windows licenceket. Az SA program keretében még arra is van lehetőség, hogy valaki, ha éppen úgy tartja kedve, a Windows 95-öt futtassa eredetileg Windows 7 szoftveres, új céges számítógépein.

Az új Windows bevezetésekor mindig fontos kérdés szokott lenni a korábbi verzión futó alkalmazásokkal való kompatibilitás kérdése. A Microsoft általában ezért hagy némi idő arra, hogy az új rendszeren virtuálisan futtatható legyen a régebbi OS – a Windows 7 esetében a Vista és az XP is. A Microsoft eredetileg 6 hónapot hagyott volna az ilyen „szellem-XP-k” kivégzéséig, ezt azonban több szakember is nonszensznek minősítette, így végül a türelmi időt minimum 18 hónapra, vagy pedig a Windows 7 SP1 megjelenéséig meghosszabbították.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció