Előretör az AMD a fogyasztói piacon

Az AMD bejelentette, hogy idén mintegy 109 fogyasztói piacra szánt noteszgép lesz felszerelve a cég processzoraival, szemben a tavalyi 40 modellel.

A társaság az idén egyértelműen a noteszgépekre és otthoni asztali PC-kre kívánja koncentrálni erőfeszítéseit. A jövő héten olyan új CPU-kat hoz forgalomba az AMD, amelyek mindegyike igyekszik a teljesítményt az energiatakarékossággal párhuzamosan javítani. A lapkák a cég új, „Vision” márkanevét viselik majd, szemben az eddigi számtalan elnevezéssel, ezzel is szimbolizálva a megújulást. Az AMD-nek már most sikerült lassan, de biztosan növelnie részesedését a fogyasztói szegmensben, a laptop CPU-k piacán például jelenleg 12.1 százalékon állnak. Ennek persze az az ára, hogy a szerverekre kevesebb erőforrás jut, így ott vissza is estek 10,1 százalékra a 2008-as 13,4 százalékról.

A Reuters értesülései szerint az idén forgalomba kerülő AMD processzoros noteszgépek mindegyikében a gyártó saját lapkakészlete dolgozik majd, ami jelentős bevétel-növekedést jelent a csipgyártónak, egyúttal pedig annak is a jele, hogy kezd beérni az amúgy igencsak költséges ATI-felvásárlás gyümölcse. Az új AMD CPU-kkal felszerelt laptopok júniustól kezdik majd elárasztani a piacot, a Dell-től, a HP-től, az Acer-től a Lenovo-tól és a többiektől.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció