Saját szervercsipet fejleszt a Google?

A New York Times értesülése szerint a Google megvásárolta az Agnilux nevű csipgyártót, amivel a lap szerint Chrome OS és Android-rendszerű készülékekhez fejlesztene CPU-kat, ugyanakkor más hírforrások saját szerverlapka fejlesztését sem tartják kizártnak.

A The Register technológiai blog cikkírója szerint nincs túl sok értelme annak, hogy a Google saját processzort fejlesszen operációs rendszereihez és az azokat futtató készülékekhez, például akár egy esetleges tablet-hez, ha egyszer válogathat az Intel, az AMD vagy éppen az ARM lapkái közül. Ahol azonban különleges igényei vannak a vállalatnak, az a szerverek és adattárolók területe. Ezt a feltételezést látszik erősíteni az is, hogy az Agnilux ma elsősorban szervercsipek fejlesztésén dolgozik, ARM, illetve IBM Power alapokon. Mivel a Google nem hozza nyilvánosságra a pontos adatokat, kevesen tudják, hogy a keresőcég ma a világ legkomolyabb szerver-üzemeltetője; becslések szerint a vállalat szerverparkja nagyjából 1,8 millió számítógépet számlál, ami a világ összes szerverének 2 százalékát jelenti. A cég nagyszabású cloud computing tervei ráadásul ennek a sokszorosát fogják követelni hamarosan, egy nemrégiben rendezett nyilvános előadáson a Google emberei arról beszéltek, hogy középtávon mintegy 10 milliósra kívánják növelni szervereik számát.

A Google jelenleg Intel és AMD processzorokat használ szervereiben, amelyek amúgy egyedülálló módon nem a nagy számítógépgyártóktól származnak, hanem saját építésűek. A fent vázolt nagyságrend esetében már egyáltalán nem mindegy, hogy milyen CPU-kat alkalmaz ezekben a vállalat. A Google számára nem kizárólag a teljesítmény lehet a fontos, hanem ilyen hatalmas szerverparknál legalább ekkora súllyal esik latba a reális ár, az energiatakarékosság, valamint az adatközpontok hatékony hűtését segítő kis hőleadás. Ezek alapján a cégnek egyszerű, ugyanakkor a lehető legoptimálisabb teljesítmény/watt mutatójú csipekre van szüksége. A saját lapka mellett szól még a csipgyártóktól való függetlenség vonzereje is. A Google egyelőre nem ismertette, hogy milyen tervei vannak az Agnilux-szal.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció