64 GB-os Zune HD-t dobott piacra a Microsoft

A korábbi híresztelésekkel összhangban a Microsoft az eddiginél kétszer nagyobb memóriával ellátott, 64 GB-os Zune HD médialejátszót dobott piacra, egyelőre Amerikában.

A lépéssel a Zune is elérte a legnagyobb háttértárral felszerelt iPod lejátszók kapacitását. A 64 GB-os Zune HD ugyanakkor 50 dollárral olcsóbb, 349 dollár, miközben a rivális iPod Touch 399 dollárba kerül. A Microsoft emellett ismét 20 dollárral lejjebb vitte a többi Zune HD modell árát, pedig februárban egyszer már megtette ugyanezt (http://hirek.prim.hu/cikk/76596/). Így a 32 GB-os készülék ezentúl 250, míg a 16 GB-os hivatalosan 200 dollárba kerül majd a tengerentúlon. Az eddigi hagyományokhoz hasonlóan elképzelhető, hogy egyes kiskereskedelmi üzletláncok még ennél is olcsóbban árusítják majd a médialejátszókat.

Korábbi eladási mutatók alapján a Zune a hordozható médialejátszók piacának nagyjából 2 százalékát tudta megszerezni, míg több mint 70 százalék az Apple iPod készülékeké. A Microsoft nyilvánvalóan minden eszközzel változtatni szeretne ezen, és a Zune HD valóban sikeresebb is valamivel, mint elődje. Az áttöréshez azonban a versenyképes, kedvező árú lejátszók mellett a mostaniaknál vonzóbb, az iTunes-t felülmúló kapcsolódó internetes szolgáltatásokra is szükség lenne.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció