Hatékony kézbesítő cégek lehetnek a webáruházak fejlődésének nyertesei

A hazai webáruházaknál a termékek szinte azonnali és pontos kiszállítása alapvető elvárás lett. A személyes átvétel helyett - elsősorban a nagyobb értékű áruk esetén – hódítanak a gyors, olcsó és megbízható futárszolgálatok. Az új tendencia kiutat jelenthet a válságos napokat élő iparág számára.

A legfrissebb kutatások szerint hazánkban is egyre népszerűbbek az online webáruházak. A KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató idén nyilvánosságra hozott adatai szerint a 18-64 éves korcsoport legalább hetente internetező körének 12 százaléka havi rendszerességgel vásárol a világhálón, és ezek a számok folyamatosan növekednek. Az NRC E-Commerce Trend report 2009 tanulmányából az is kiolvasható, hogy a hazai e-kereskedelem slágerterméke még mindig a könyv, de előkelő helyen szerepel a melegétel, a számítástechnikai, szórakoztató elektronikai cikkek és a ruhaneműk is.

Az internetes áruházak, úgy tűnik, a portékák kézzelfoghatóságának hiánya ellenére is sikerrel veszik fel a versenyt a nagyobb, hagyományos kereskedésekkel. Ennek hátterében a kényelem mellett elsősorban az áll, hogy az online boltok üzlethelyiség és kiszolgáló személyzet nélkül sokszor ugyanazt a terméket kedvezőbb áron kínálják, ráadásul a jó vétel a könnyű ár-összehasonlítás miatt gyorsan beazonosítható. Ezen a ponton válik kardinális kérdéssé a termék eljuttatása a fogyasztókhoz, hiszen azon túl, hogy a szállítási költség kisebb értékű áruk esetén a tranzakció komoly részét teheti ki, a vásárlót visszariaszthatja, ha a terméket bizonytalanul, vagy csak hosszú idő után veheti kézbe.   
 
A gyorsaság, a pontosság és az alacsony díjszabás azonban olyan elvárások, amelyeket egy ponton túl már csak a munkafolyamatok optimalizált megszervezésével, illetve automatizálással lehet elérni. Egy angliai futárszolgálat, a CityLink esete ugyanakkor azt példázza, hogy apró változtatások is komoly fejlődést eredményezhetnek. Ez a vállalat például olyan vonalkód-rendszerre váltott, amely a gyorsaság növelése mellett a megbízhatóság és pontosság új szintjét biztosítja a vállalat számára. „A brit példa is jól mutatja, hogy egy ilyen idő és minőség-érzékeny iparágban, mint a kézbesítés, a korszerű folyamatok elengedhetetlenek.” nyilatkozta a vonalkód nyomtatókat szállító Citizen Systems regionális vezetője, Mészöly Imre. „A gyorsan és hibátlanul előállított, szélsőséges körülmények között is tökéletesen olvasható címzés, valamint a küldemények automatizált nyomon követése nemcsak időben, de pénzben is jelenthet megtakarítást, ami akár el is döntheti a versenyképességért vívott küzdelmet.”

Magyarországon a GKI eNET felmérése szerint 2008-ban a megrendelt áruk „kiszállítása” a vásárlások közel felénél (47 százalékánál) valamely futárszolgálat közreműködésével, a tranzakciók 45%-ánál személyes helyszíni átvétel történt. Az értékesítést végző cégek alkalmazottai intézték a kiszállítások 6%-át, míg a Magyar Posta részesedése mindössze 2% volt. Ezek az adatok jól tükrözik az üzletek és a fogyasztók szállítási alternatívákkal szembeni minőségi/gyorsasági, illetve megbízhatósági elvárásait, és arra is rámutatnak, hogy megfelelő hatékonyság mellett dinamikus növekedési potenciál kínálkozik a kézbesítő cégek számára.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció