Három új csoki Asus

Az asztali gépeket lassan kiszorító laptopok általában két tekintetben maradhatnak el a PC-vel szemben. Az egyik a kis kijelző, a másik a kis billentyűzet. Az ASUS K70-es széria esetében az első problémámra a 17,3 colos modern LED kijelző, a másik gondomra pedig az IceCool klaviatúra a válasz.

A csokoládé színű ASUS K70-esek a beépített Altec Lansing hangszóróikkal bárhol SRS minőségű hangzást produkálnak, akár út közben is. Otthon pedig a házimozira kapcsolva akár media playernek is használhatók a gépek. A hatalmas, LED megvilágítású kijelző sokkal jobb egy korosabb átlagos TFT monitorhoz képest, magasabb szintű és mélységű kontrasztot és színtelítettséget érhetünk el vele.

Aki sokat gépel, annak nem mindegy milyen klaviatúra van az ujjai alatt. A kezek hamar elfáradnak és a laptopok által felmelegített nyomógombok kifejezetten irritálóak tudnak lenni. Az ASUS mérnökei úgy segítettek ezen, hogy a legnagyobb hőt leadó alkatrészeket távolabb tették a dolgos kezektől. Az IceCool billentyűzet felülete így órák múltán sem lesz melegebb az átlagos testhőmérsékletnél. Az áttervezett és ergonómiailag jól megálmodott gomb formák mellett még arra is volt gondjuk, hogy a billentyű távok megnövelésével a gombok alá összegyűlő szennyeződések is könnyebben tisztíthatók legyenek.

A három új K70-es közül kettő energiatakarékos AMD motorral szerelt, egy pedig Intel Pentium Dual Core-ral. Nagyon jó árú és szinte mindenre megfelelő kiépítésű a K70AE - a 2 GB DDR2 memória és az ATI HD4200 grafikus motor melletti 256 MB tár - a munkára és szórakozásra is használt laptoppal szembeni elvárásoknak felel meg. A 250 GB-os merevlemez is elegendő legtöbbünknek. Sok-sok multimédiás fájl is elfér a fél terabájtos HDD-n, ha a K70AD-ra esik a választásunk. A laptopok között középkategóriás ár magában foglal 4 GB DDR2-es memóriát és egy 512 MB saját memóriával rendelkező HD4570-est is. Szerencsére az ASUS biztosítja számunkra a szabad választást. Akinek jobban fekszik az Intel processzor és az NVIDIA grafika, annak pont ugyanezért az árért a K70IC is elérhető, a különbség csupán annyi, hogy az NVIDIA a GT220M mellé 1 GB VRAM-ot tett.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció