Bevezette a böngészőválasztást a Microsoft

Bevezette a szabad böngészőválasztást kedden az Európai Bizottság által korábban a piaci verseny megsértésével vádolt Microsoft európai részlege.

Az amerikai nagyvállalat operációs rendszereit telepítő számítógép-használóknak ezentúl olyan képernyő bukkan fel, amely 12 böngésző közül kínál választást - számolt be internetes kiadásában a The Daily Telegraph című napilap.

A felkínált internetes keresők között a jól ismert programok - Internet Explorer, Firefox és az Opera - mellett kevésbé nevesek is szerepelnek, mint amilyen a K-meleon és a Seipnir.

A Microsoft európai részlege azt követően kényszerült a szabad böngészőválasztás felkínálására, hogy az Európai Bizottság úgy foglalt állást: a szabad verseny megsértését jelenti az a gyakorlat, hogy a vállalat az Internet Explorert telepíti az operációs rendszerekre. A cég megbírságolásától eltekintettek, azzal a feltétellel, hogy a Microsoft változtat az alkalmazáson.

"Európai felhasználók millióinak válik javára, hogy szabadon dönthetnek, mely böngészőt vegyék igénybe" - mondta Neelie Kroes, a bizottság digitális politikáért felelős biztosa, aki szerint a rendelkezés a riválisok számára is lehetővé teszi termékeik fejlesztését. A szabályozás öt évre szól, és az Európai Gazdasági Térség egészére érvényes.

A választási lehetőség a Windows XP, Vista és Windows 7 felhasználóinak automatikusan ugrik fel. Az Opera, a Google Chrome, a Safari, az Internet Explorer és a Firefox véletlenszerű sorrendben bukkan fel a képernyő egyik - szembetűnő - részén, míg az egyéb böngészők, beleértve a Flock, az Avant és a Maxthon nevű programokat, a monitor másik részén jelennek meg.

A választást a keresőkről szóló rövid ismertetővel segítik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció