Bezárul az Xbox Live az első generációs konzolok előtt
2010. február 6.
A hivatalos indoklás szerint olyan irányban fejlesztik tovább az internet-alapú szolgáltatást, amellyel végre kihasználhatják az újabb, Xbox 360 készülékek kínálta lehetőségeket. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy az első generációs Xbox platform, valamint a rajta futó játékprogramok nem lesznek kompatibilisek a megújuló oldallal. Ez azokat a játékokat is érinti, amelyek amúgy a 360-on is futnak – valószínű, hogy különösen azok lesznek majd elégedetlenek a változással, akik újabb konzoljukról a Halo 2-t játsszák online.
Elemzők szerint igen valószínű, hogy a szóban forgó változtatások az Xbox Live-on a Microsoft új Project Natal gesztusvezérelt kezelőfelületének integrációját jelentik majd. A Natal-t a Time magazin tavaly novemberben beválasztotta a 2009-es év 50 legfontosabb találmánya és áttörést jelentő ötlete közé, azzal az indoklással, hogy "A Microsoft olyan technológiát alkotott, amelynek köszönhetően a játékosok mindenféle egyéb eszköz nélkül, pusztán a testük mozdulataival és beszéddel irányíthatják a játékokat".
Kapcsolódó cikkek
- USB flash támogatást kap az Xbox 360
- Egymillió Xbox-felhasználót tiltott ki a Microsoft
- Beépített Wi-Fi az Xbox-ban?
- Jönnek a limitált 250 GB-os Xbox-ok
- Tudományos kutatás játékkonzollal
- Microsoft: a Sonyéhoz hasonló árcsökkentés véletlen
- A PS3 után az Xbox is olcsóbb lesz?
- Több mint fele hibás az Xbox 360-konzoloknak
- Újabb Xbox 360-per a Microsoft nyakában
- Halo Legends: Halo univerzumban játszódó Anime-széria az Xbox Live-on