Nintendo DS2 jövőre?

Az interneten megjelent értesülések szerint a Nintendo 15 hónapon belül egy teljesen új DS hordozható játékgépet dob piacra, hogy a készülék eddigi sikerére építve ismét felfuttassa az eladásokat.

Az I4U technológiai híroldal meg nem nevezett hírforrások, illetve Jesse Divnich piaci elemző mellett Iwata Satoru Nintendo-elnök egyik korábbi kijelentésére alapoz, amely szerint a következő generációs DS az nVidia Tegra processzorával, a mostaninál sokkal jobb minőségű grafikával, illetve mozgásérzékelős vezérléssel fog rendelkezni. Az új készülék állítólag kompatibilis lesz a régebbi DS játékprogramokkal is, ami a jelenlegi piaci versenyben fontos szempont.

Maga a Nintendo semmilyen értesülést nem erősített meg hivatalosan a DS2-vel kapcsolatban. Sőt, a cég szerint a sajtó tévesen idézte Satoru cégelnököt is, aki szerintük csak általánosságban, konkrétumok nélkül beszélt a jövőbeni DS-tervekről. A Nintendo DS-t egyébként nemrég hivatalosan a valaha legtöbb példányban eladott játékgéppé nyilvánították Európában, miután bejelentették, hogy a mai napig több mint 40 millió példány fogyott a dupla képernyős, hordozható készülék különféle verzióiból.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció