Vírusrekord 2009-ben: 25 millió új fenyegetés

A Panda Security megjelentette a tavalyi évet elemző éves jelentését, amelyből többek között kiderül: 2009 a spam éve, ráadásul soha nem volt még ennyi online fenyegetés.

A Panda jelentéséből meglehetősen aktív 2009 rajzolódik ki: a vállalat 20 éves fennállása során soha nem elemzett még ennyi gyanús fájlt, és soha nem talált ennyi online fenyegetést, mint tavaly.

– Az adatok riasztóak – mondta Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója. – Tavaly 25 millió új fenyegetés született, míg az azt megelőző 19 évben összesen 15 millió. Azt hiszem, ezek az adatok önmagukért beszélnek.

Az adatok világosan mutatják, hogy az eddigi irányvonalak erősödnek tovább: az összes vizsgált malware 66% százaléka volt ún. banker trojan, vagyis pénzügyi motivációjú támadás. A hatalmas mennyiség egy már régóta tartó paradigmaváltás eredménye: ahogyan arra a Panda szakemberei korábban is többször rámutattak, a nosztalgikus „vicces vírus” korszaknak vége, a pénzügyi támadások lassan egyeduralkodóvá válnak.

– Fejlett tolvajhálózatokról van szó, ha úgy tetszik – tette hozzá Sándor Zsolt –, akik nem riadnak vissza attól sem, hogy egyszerűen betörjenek a gépre, és megzsarolják a felhasználót.

Ilyen támadásokra volt példa 2009-ben is: a Pandánál riasztóan magas számú ún. ransomware-t regisztráltak. Ezek javarészt olyan programok, amelyek lezárják a gép egy részét, vagy akár az egészet, és csak akkor hajlandók újra hozzáférést biztosítani, ha a felhasználó kifizette a „váltságdíjat”.

2009 egyúttal a spam éve is volt: a levélforgalom mintegy 92%-át tették ki a kéretlen reklámok, ami óriási mennyiség.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció