Trösztellenes szövetségi per indul az Intel ellen

Trösztellenes pert indított az Intel ellen az amerikai szövetségi kereskedelmi felügyelet (FTC); a számítástechnikai óriáscéget azzal vádolják, hogy uralkodó piaci helyzetével visszaélve megpróbálta ellehetetleníteni lapkagyártó vetélytársait.

Az FTC szerdán közölte: a kaliforniai vállalat erőfölényét kihasználva egy évtizeden keresztül piacellenes, a verseny elfojtását és saját monopolhelyzetének megerősítését célzó taktikákat folytatott.

A felügyelet szerint az Intel módszeres küzdelmet folytatott azért, hogy megfossza riválisait a piaci hozzáféréstől; gátolta olyan kiváló versenyképes termékek forgalmát, amelyek veszélyeztették piaci helyzetét, ezzel megsértette a tisztességes verseny törvényileg védett szabályait.

"Az Intel szándékos kampányt folytatott, hogy megbénítsa a monopolhelyzetére veszélyt jelentő versenytársakat" - jelentette ki Richard Feinstein, az FTC versenyügyi hivatalának igazgatója. Közölte, elsősorban nem a pénzügyi kártérítés, hanem a káros magatartás elítélése miatt indítottak eljárást.

Az FTC - amely 24 oldalas beadványában sorolta az Intel piacellenes taktikáit - a per indítása előtt egy évig vizsgálódott az ügyben. A vállalat állítólag titokban olyan szoftverfejlesztést is folytatott, amely kimondottan a rivális chipek teljesítményének rontását célozta.

Japán, Dél-Korea és Európa trösztellenes hatóságai a korábbi években már felléptek az Intel versenyellenes magatartása ellen. Az Európai Unió májusban rekord nagyságú, csaknem másfél milliárd dolláros büntetést szabott ki a cégre, amiért illegális juttatásokkal vett rá számítógépgyártókat arra, ha csak Intel chipeket szereljenek be komputereikbe, illetve halasszák el AMD-mikroprocesszoros gépeik piacra dobását.

A piacvezető lapkagyártó - a világon az asztali számítógépek négyötöde Intel chippel működik - november közepén kiegyezett az AMD-vel. Közölte, 1,25 milliárd dollárt fizet vetélytársának, amiért cserébe az visszavonja az Intel elleni trösztellenes és szabadalmi kereseteit az Egyesült Államokban és Japánban.

A The New York Times tekintélyes liberális amerikai napilap korábban úgy fogalmazott: az Intel versenyellenes politikája nem tekinthető "amerikai útnak", ha visszaél hatalmas piaci előnyével és a versenytársak kiszorítására törekszik, megakadályozva más gyártók termékeinek fejlesztését, akkor ennek véget kell vetni.

Az Intel ugyancsak szerdán közölte: a cég tisztességesen és törvényesen versenyzett, lépései a fogyasztók javát szolgálták, az FTC perindítása pedig célt tévesztett. Az Intel szerint az FTC új versenyszabályokat akar alkotni, amelyek sértenék a fogyasztók érdekeit az innováció visszafogásával és az árak emelkedésével.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció