Parkinson-kór, epilepszia, fertőző és szívbetegségek: több millió euró a magyar kutatóknak

A központi idegrendszer súlyos betegségeinek feltérképezésében, a Parkinson-kór, az epilepszia, de a fertőző betegségek és a szívbetegségek biológiai paramétereinek mérésében is alkalmazható, nagy európai projektet nyert el három hazai mikro- és nanotechnológiai pályázat az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének (MTA MFA) Integrált Mikro/nanoelektronikai Nemzeti Technológiai Platformja (IMNTP) közreműködésével.

Három hazai nanotechnológiai pályázat lett sikeres idén az MTA MFA vezette Integrált Mikro/nanoelektronikai Nemzeti Technológiai Platform közreműködésével, köszönhetően az Európai Unió pályázati rendszere kibővülésének.

Az ENIAC mindkét eddigi pályázati ciklusában sikerrel vették az akadályokat a magyar résztvevők. A 2008-as pályázati fordulóban egy magyar team (MTA MFA, Budapesti Műszaki Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszéke, BEH Kft, Weszta-T Kft) nyert el a Philipsből kivált NXP cég által koordinált „Nanoelektronika a biztonságos üzemanyaghatékony és környezetbarát közlekedésért” pályázattal tekintélyes, 3,3 millió eurós támogatást, az idei fordulóban pedig további két magyar résztvevős csoport is sikerrel szerepelt. Az ST Microelectronics olasz koordinátora által vezetett konzorcium sikeres orvosdiagnosztikai képalkotás témájú pályázatának köszönhetően a magyar partnerek, az MTA Atommagkutató Intézete, a Debreceni Orvosi és Egészségügyi Központ, a Pannon Egyetem és a Mediso Kft.  600 000 eurós forrásból gazdálkodhatnak. A team által kidolgozott mikro- és nanotechnológián alapuló képalkotó eljárás segítségével lehetővé válhat a központi idegrendszer és az agy olyan súlyos megbetegedéseinek vizsgálata, mint az epilepszia vagy a Parkinson-kór. Egy másik, a holland NXP által koordinált, fejlett félvezető alapú bioszenzor platformok létrehozásán alapuló projektben – melyek első prototípusait a fertőző- és szívbetegségek biológiai paramétereinek mérésére fejlesztik ki – szintén több magyar kutatási, oktatási intézmény és cég (MTA MFA, Budapesti Műszaki Egyetem, Semmelweis Egyetem, Diatron Kft.) is részt vehet, több mint 2 millió eurós, részben közösségi forrást felhasználva.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció