Akár 10 százalékkal több hely a winchesteren a WD technológiájával

A Western Digital (WD) egy olyan új technológiát vezet be a merevlemezek formázásánál, amelynek segítségével jelentősen több hasznos adat fér el egy adott kapacitású winchesteren.

Az „Advanced Format” (kb. „haladó formázás”) lényege, hogy a hagyományosnál jóval nagyobb szektorokat használ, amelyek ráadásul nem használnak külön Sync/DAM fejléceket és ECC hibakorrekciót. Ehelyett a nagyobb szektorok osztoznak az ECC blokkokon, amelyeknek így persze szintén nagyobbnak kell lenniük, ám az eredmény még így is több adat tárolását teszi lehetővé. A Western Digital szerint a teljesen formatált merevlemezes meghajtók esetében a hasznos tárhely-nyereség 7-11 százalék között lehet a hagyományos formázáshoz képest.

Az új típusú formázást a WD elsőként energiatakarékos Caviar Green termékeinél fogja bevezetni az elkövetkező hetekben, azonban a későbbiekben valószínűleg teljes kínálatára kiterjeszti majd. A Linux, Mac OS X, Windows Vista és Windows 7 operációs rendszerek helyből támogatják a technológiát, Windows XP esetében azonban szükség lehet külön szoftver letöltésére is a szűkebb kompatibilitás miatt.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció