Egészségügyi informatikában fejleszt a T-Systems

A Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletága, a T-Systems felvásárolta az integrált kórházi informatikai szolgáltatásokat kínáló ISH Informatika Kft.-t. Az akvizíció a cégnek az egészségügyi informatika piacon történő pozíciószerzését célozza.

A nemzetközi trendek az integráció irányába mutatnak - az egyes termékek helyett már a komplex infokommunikációs megoldásokat keresik és folyamatosan nő az érdeklődés a szolgáltatásként elérhető alkalmazások (SaaS, Software as a Service) iránt. Elsősorban ezek az új technológiai és piaci trendek adtak arra lehetőséget, hogy a Magyar Telekom – meglévő kommunikációs infrastruktúrájára és rendszerintegrációs tapasztalataira alapozva – kilépjen az egészségügyi informatikai piacra, ahol egyre hangsúlyosabbá válnak az elektronikus adatátvitelen és - feldolgozáson alapuló integrált megoldások. Az informatikai rendszerek digitalizálása és integrálása az állam és az intézmények számára hatékonyabb költséggazdálkodást és gyógyító tevékenységet, míg a betegeknek kevesebb orvos-beteg találkozó mellett emelt szintű, szükség esetén folyamatos orvosi ellenőrzést, jobb minőségű megelőzést, illetve gyógyítást tesz lehetővé, miközben csökkenti az egészségügyi intézmények gyógyítási lehetőségei közötti különbségeket.

A Magyar Telekom egészségüggyel kapcsolatos terveinek főbb irányvonalai a lakossági, intézményi és intézményközi fejlesztések területein – mint pl. a telemonitoring rendszer, az intelligens betegkártyák, az e-recept, távdiagnosztika, távkonzílium és telemedicina –azt a célt szolgálják, hogy a cégcsoport piacvezető távközlési és információs szolgáltatóként korszerű alkalmazásokkal segíthesse a hazai egészségügy átalakulását és formálója is legyen a lezajló változásoknak.

Az ISH Informatika Kft. saját fejlesztésű- és részben más gyártók speciális megoldásaiból kialakított kórházi informatikai megoldásait többek között 4 egyetem, 5 országos egészségügyi intézet, 6 megyei kórház, több egyházi és alapítványi-, valamint számos külföldi egészségügyi intézmény használja. A termékportfolió legfontosabb elemei az eMedSolution kórházi informatikai-, a MedSAPSol gazdasági- és a GLIMS prémium laboratóriumi informatikai rendszer.

A felvásárlást követően a cég független jogi személyként, a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletágán, a T-Systems-en belül az alkalmazásokért felelős leányvállalat, az IQSYS Zrt. alá rendelten működik tovább, amelynek fő profilja az informatikai megoldások kidolgozása, megvalósítása, üzemeltetése (outsourcing) és a rendszerintegráció. Az ISH és az IQSYS azonos szolgáltatásportfoliójukból eredő szinergiák mentén számos területen – többek közt alkalmazáscsomagok bevezetése, alkalmazásüzemeltetés, IT kiszervezés – erősíthetik egymást, illetve kiterjeszthetik tevékenységeiket új piacokra is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció