A Linn nem gyárt több CD-játszót

A neves hificég lépése jól mutatja az eltolódást a digitális média világában, átállnak médiaszerverek gyártására.

A Linn jelentős hírnevet vívott ki magának a hifi, audiofil világban 2500 fontos, vagyis jóval 700 ezer forint fölötti árfekvésből felfelé induló rendszereivel. Nem olcsó, középszerű készülékek gyártójáról van tehát szó, ezért keltett feltűnést, hogy a vállalat nem gyárt többé CD-játszót.

A korábban minden hifi-összeállítás alapját képező lejátszók elvetése egyértelmű jövőképről mesél, különösen mivel az eddig is gyártott médialejátszók veszik majd át szerepüket a termékkínálatban. Ezek az egyre terjedő eszközök számos formátumot kezelnek, és számítógéppel vagy egyéb digitális egységgel is képesek együttműködni.

Nem olyan új keletű azonban sikerük, a Linn szerint például 2009 volt az első év, amikor több ilyen eszközt adtak el, mint CD-játszót, ennek ellenére olyan erősnek látják a trendet, hogy leállítják a hagyományos korongok lejátszóinak termelését. Tény, hogy az albumok helyett egyre terjedő egyszámos, single értékesítések 99 százaléka már letöltés volt, 117 millió darab körül. Az 1982-ben kereskedelmi forgalomba került CD lassan, de biztosan piacot veszt, 2006-ban 154 millió lemezből 151 millió CD volt, 2007-ben 138 millióból 131, 228-ban pedig 137 millióból már csak 123 millió volt kompakt lemez. A maradék forgalmat kitevő hagyományos vinillemez és a marginális kazettaértékesítés 300 ezer példány körül stagnál.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a Linn a nagy felbontású médiafájlokat pártolja, és bár rendszerei támogatják az mp3-at, a régi, mondjuk ki, rossz minőségű és jelentős veszteséggel járó formátum már rég cserére szorul. Erre vannak is elképzelések, például egy olyan fájl, mely veszteségmentesen tartalmazza a zenét, de a lemezborítót is, hogy ne vesszenek a sokszor jelentős művészi és hangulati értéket képviselő anyagok.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció