1000 évig olvasható DVD lemez

A Cranberry LLC olyan speciális DVD lemezeket hoz forgalomba, amelyek a cég állítása szerint akár ezer éven át is sérülésmentesen képesek tárolni a rajtuk lévő adatokat.

A DiamonDisc elnevezésű termék adattároló rétege meglepő módon egyfajta kristályos kőzetből készült, amelynek keménysége állítólag megközelíti a gyémántét. Nincs viszont rajta semmilyen fényvisszaverő réteg, így ragasztó és festék sem, ami rövid időn belül tönkremehet. Emiatt viszont nem is lehet hagyományos optikai íróval adatokat felvinni rá, hanem meg kell venni hozzá a gyártó speciális DVD-íróját 5000 dollárért – igaz, ebben az esetben a vásárló 150 lemezhez is ingyen hozzájut. A DiamonDisc DVD-k darabja külön 35 dollár, 5 lemez esetén pedig 30 dollár. A szupertatrós DVD-knek egyelőre nem létezik Blu-ray verziója, vagyis egyenként csak 4,7 GB adatot tudnak tárolni.

A magas ár miatt valószínűleg nem sok hétköznapi vásárló vesz majd ilyen optikai lemezeket, a Cranberry LLC szerint viszont a vállalatok és különféle intézmények számára vonzó archiválási lehetőséget biztosítanak, így már tárgyalásokat is folytatnak az amerikai kormánnyal. Ilyenkor persze azonnal felvetődik a kérdés, hogy még ha valóban tartósan meg is maradnak a bitek és bájtok a DVD-ken, hosszabb távon lesznek-e olyan hardver- és szoftvereszközök, amelyekkel ténylegesen el lehet majd olvasni a rajtuk lévő tartalmakat.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció