Ne vegyünk Windows 7 Starteres netbook-ot

Egy friss felmérésből kiderül, hogy habár a Windows 7 Starter  többet tud az XP Starternél, ennek ellenére nem elégíti ki az egy átlagfelhasználó igényeit, ugyanis elementáris funkciókat tiltott le  abban a redmondi fejlesztőcég.

A Retrevo nevű piackutató cég több mint ezer fogyasztó megkérdezése alapján készítette el a Windows 7 Starter megítélésével foglalkozó felmérését, melyből az derül ki, hogy a legtöbben elégedetlenek a szoftverrel. Korábban számos panasz érkezett be a Microsoft-hoz a maximum három alkalmazás egyidejű használatát illetően, ezt a korlátozást időközben feloldották, ám még így is olyan alapvető opciók hiányoznak az operációs rendszerből, melyek nélkülözhetetlenek. A válaszadók 61%-a nem volt tisztában azzal, hogy a Win 7 Starterből olyan elemek hiányoznak, amik az XP Home Edition-nek a szerves részét képezik. Ilyenek például a DVD-lejátszás, a háttérkép megváltoztatásának a lehetősége vagy a több monitor támogatása, s a magasabb kategóriába sorolt Seven verziókban meglévő Media Centerről, Aero-felületről, a Multitouch funkcióról és az XP-módról pedig már ne is beszéljünk. A netbook-vásárlók többsége nem tud az ilyen korlátozásokról, a Retrevo munkatársai által felvilágosítottak 56%-a azonban kijelentette, hogy egy ilyen csonkított operációs rendszerrel koránt sem volna megelégedve. A piackutató szerint a legtöbb ma kapható netbook Windows 7 Starterrel előtelepítve kerül forgalomba, az Upgrade-felárat viszont már a legtöbb fogyasztó nem volna hajlandó megfizetni. A Microsoft éppen ezért arra ösztönzi a gyártókat, hogy a Home Premium-ot telepítsék olcsó termékeikre.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció