Mozdulat- és érzelemfelismerő hardvert fejleszt a Sony

A Microsoft-féle Natal munkacímet viselő fejlesztéshez hasonló mozdulat- és érzelemfelismerő hardvert készít a Sony, amelynek prototípusát a Stuttgartban megrendezett Vision 2009 informatikai kiállításon mutatták be.

A készülék a játékost két kamerával figyeli, amelyek az emberi szemhez hasonlóan térérzékelésre is képesek - olvasható The New Scientist tudományos magazin internetes kiadásában.

A Microsoft Xbox 360 konzolokra készülő, várhatóan 2010-ben megjelenő érzékelőjéhez hasonlóan a Sony hardvere is képes lesz a mozdulatok felismerésére anélkül, hogy a filmstúdiókban alkalmazott úgynevezett motion capture technológiához hasonlóan a játékos
ruházatát fényvisszaverő pontokkal kellene megjelölni. A Sony interaktív kommunikációs egysége (ICU) a felhasználó érzelmi állapotát arckifejezés alapján felismeri, valamint a nemét és életkorát is tudja azonosítani.

A Sony képfelismerő divíziója az orvosi eszközöket gyártó Atracsys nevű svájci céggel közösen fejleszt. A Lausanne-ban található vállalat fő profilja az olyan műszerek fejlesztése, amelyeket például az orvosok steril környezetben távvezérléssel kézmozdulatokkal irányíthatnak. Az Infinitrack elnevezésű rendszer azonban megkövetelte, hogy az eszköz kezelője egy meghatározott színű kesztyűt viseljen, ezt azonban a hétköznapi játékosoktól nem várhatják el - mondta Gaëtan Marti vezérigazgató, hozzátéve, hogy ezért még korlátozott a rendszer pontossága.

A jelenlegi prototípus egyelőre még nem képes az ujjmozdulatokat felismerni, csak azt, hogy a felhasználó a képernyőn merre néz, illetve meg tudja határozni a végtagok körülbelüli helyzetét.

A fejlesztők ehhez kapcsolódóan dolgozták ki az érzelmek azonosítására szolgáló algoritmust. A szoftver különböző arckifejezéseket fényképekről tanulta el. A száj pozíciója és formája alapján például a boldogságot, dühöt, meglepetést, szomorúságot, illetve a közömbösséget is képes megkülönbözteti.

Az eszköz jelenlegi fejlettségi szintje ellenére a Sony egyelőre nem kívánja piacra dobni ezt a terméket, ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján a fogyasztók az első rossz benyomás után hajlamosak lemondani az új technológiáról. Éppen ezért első körben a reklámszakmában kívánják értékesíteni, például interaktív áruházi kirakatokban és hirdetőtáblákon, így remélhetőleg kinövi majd gyermekbetegségeit és a nagyközönség is megszokja az új technológiát.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció