Kerüljük el a sokkoló mobilinternet-számlákat!

Bár a mobilinternet-csomagok már lényegesen áttekinthetőbbek, mint a szolgáltatás indulásakor, a fogyasztónak ma is körültekintőnek kell lennie, ha nem akar sokkoló összegű számlával találkozni, jelentette ki Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK).

Takács szerint a pozitívumok közé tartozik az a szolgáltatók által mára kidolgozott gyakorlat, miszerint a mobilinternet-csomagba foglalt keret elérése után a korábban fizetendő túllépési díj helyett az elérhető sávszélességet korlátozzák, ezáltal is csökkentve a magas mobilszámlák kialakulásának esélyét, valamint, hogy a korlátozás lehetőségeit, feltételeit a hirdetések szövegében is feltüntetik.

Mindezek ellenére a hírközlési fogyasztói jogok képviselője felhívja a laikus fogyasztók figyelmét arra, hogy a megfelelő körültekintés és tudatosság hiányában akár ezerszer magasabb díjat is fizethetnek azok, akik mobilinternet-előfizetés helyett a mobiltelefon-előfizetéshez tartozó alap adatcsomagokat használják! Takács Péter javasolja a felhasználóknak, hogy amennyiben mobilinternet-szolgáltatást szeretnének igénybe venni, a felhasználási szokásaik alapján mérlegeljék, hogy a mobiltelefon előfizetéséhez tartozó internetszolgáltatást vagy az erre a célra kialakított mobilinternet-csomagot választják-e, ugyanis a két szolgáltatás között óriási árazási különbség van!

Szintén gyakorlattá vált, hogy a mobilszolgáltatók, többnyire a hűség ellentételezéseként, pár hónapig ingyen vagy kedvezményes áron a fogyasztók számára mobilinternet-csomagot adnak „ajándékba”. Az általában ingyenes vagy kedvezményes időszakot azonban – amennyiben nem vagyunk kellően elővigyázatosak és nem mondjuk le időben az „ajándékba” kapott szolgáltatást – automatikusan fizetős időszak követi. Azaz, figyeljünk arra, hogy az akár igénybe sem vett szolgáltatást mindenképpen időben mondjuk le, vagy felhasználási szokásainknak megfelelően módosítsuk!

A külföldi mobilinternet-használat még mindig jóval drágább a belföldinél, ami a kevésbé gyakorlott felhasználónak fokozott problémát jelenthet. Használat előtt feltétlenül tájékozódjunk a külföldi tarifákról, a kedvezményes külföldi díjcsomagokról a www.tantusz.nhh.hu portálon vagy a szolgáltatónknál! Huzamosabb külföldi tartózkodás esetén érdemes a tartózkodási ország egy helyi díjcsomagjára előfizetnünk.

Takács azt javasolja a fogyasztóknak, hogy a mobilinternet bel-, és külföldi használata előtt mindenképpen tájékozódjanak:

a mobiltelefon előfizetéséhez járó alap adatcsomag forgalmi díjairól,
az internetezési szokásaihoz illeszkedő mobilinternet-díjcsomagokról,
az igénybevétel leggyakoribb helyszíneinek lefedettségi adatairól (erről havonta új térképet talál a fogyasztó az NHH honlapján),
az elérhető sávszélességről (GPRS, EDGE, 3G, HSDPA) és a szolgáltatási csomagokban garantált sebességről,
a szándékolatlan adatbarangolás eshetőségéről (http://www.hfjk.nhh.hu),
mivel a belföldi mobilinternet díjazása nem érvényes a külföldi használatra, így a külföldi használat előtt a szolgáltató mobilinternetes roamingdíjszabásáról, valamint
az extrém használatot hogyan határozza meg a szolgáltató és mik lehetnek a következményei (szolgáltatói honlap, általános szerződési feltételek).

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció