Deloitte Fast 50 - 2009

A Deloitte idén tizedik alkalommal állította össze az ötven leggyorsabb növekedést mutató közép-európai technológiai cég éves rangsorát. A rangsorban 10 ország vállalatai képviseltetik magukat, így a 2009-es lista az eddigi legsokszínűbb.

A Fast 50 ranglistán szereplő vállalatok átlagos növekedési üteme 933 százalék volt, ami csökkenést jelent a 2008-as értékhez képest. A ranglistát a szoftvergyártó cégek uralják - 25 ilyen társaság került fel a listára. A közép-európai Technology Fast 50 lista a leggyorsabban növekvő technológiai cégeket a megelőző ötéves időszak során elért árbevétel-növekedés alapján rangsorolja.

Feltételrendszer

Ahhoz, hogy egy társaság felkerülhessen a ranglistára, számos feltételnek meg kell felelnie - így többek között az elmúlt öt év (2004-2008) mindegyikében legalább 50 ezer eurós éves árbevételt kellett elérnie, székhelyének valamely közép-európai országban kell lennie, saját fejlesztésű technológiát kell alkalmaznia, vagy jelentős összegeket kell költenie kutatás-fejlesztési tevékenységre. Ezeken túl olyan tulajdonosi szerkezettel kell rendelkeznie, amelyben nem szerepelnek stratégiai vállalatok többségi tulajdonban lévő leányvállalatai. A győztesek kihirdetése a 2004 és 2008 közötti ötéves időszakban elért százalékos növekedési ütem alapján történt.

Országonkénti eredmények

A lengyel technológiai vállalatok továbbra is kimagaslanak a mezőnyből. Közülük az első helyen az internetes portálokat üzemeltető Netmedia végzett, 7210 százalékos növekedéssel. A harmadik és negyedik helyen is lengyel vállalat végzett, a második  a román TeamNet International lett. Idén tíz ország, Magyarország és Lengyelország mellett Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Horvátország, Szerbia, Litvánia és Észtország képviseletében kerültek fel a listára a leggyorsabb növekedést mutató cégek. A vállalkozások országok szerinti megoszlását tekintve, a listára került tizenegy céggel hazánk végzett az első helyen, s ezzel megőrizte tavalyi vezető pozícióját. A második és harmadik helyen kilenc, illetve nyolc helyezést elért céggel Lengyelország és Csehország végzett. A magyarországi vállalatok közül az elmúlt öt éves időszakban 1399 százalékos árbevétel-növekedést produkált AITIA International Informatics Zrt. került be az első tíz közé.


Deloitte Fast 50 2009 listára került hazai cégek

AITIA International Informatics Zrt. (9. hely) - 1.399 százalék
Semilab Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt. (14. hely) – 837 százalék
Arkon Zrt. (16. hely) – 727 százalék
Externet Nyrt. (21. hely) – 659 százalék
Carnation Zrt. (24. hely) – 601 százalék
BalaBit IT Security Kft. (26. hely) – 562 százalék
NET Média Zrt. (27.hely) – 538 százalék
Infomatix Kft. (31, hely – 469 százalék
Kancellár.hu Zrt. (33. hely) – 456 százalék
XAPT Kft. (36. hely) – 389 százalék
HáziPatika.com Kft. (46. hely) – 323 százalék


Eredmények értékelése

A magyar cégek díjátadóján Kigyós Zsuzsa, a Deloitte Zrt. Pénzügyi tanácsadás részlegének igazgatója elmondta, jóllehet a Fast 50 rangsorban szereplő vállalatok átlagos növekedési üteme az előző évi 1271 százalékhoz képest csökkenést mutat, a jelenlegi üzleti viszonyok mellett az idei 933 százalékos növekedés is figyelemreméltó teljesítmény.

Kígyós Zsuzsa a rangsor részét képező, cégvezetők körében lebonyolított felmérés (CEO Survey) eredményeiről beszélt. Eszerint a cégeknek, és így és a cégvezetőknek is, más feladatokkal kell szembenézniük, mint a korábbi években. Napjainkban egyre inkább a jövedelmezőség elérése és fenntartása, a kockázatok és a gazdasági klíma változékonyságának kezelése, valamint a tőkebevonás áll a középpontban. A vállalkozások vezetőinek az elkövetkezendő egy évre vonatkozó növekedési várakozásai pozitívak, hiszen a válaszadók 76 százalékuk állította magáról, hogy nagyon, vagy rendkívüli módon bízik a növekedésben.

A ranglistán lévő vállalkozások több mint fele (52 százalék) került ki a szoftverszektorból, 32 százalékuk az internet ágazatból, míg a harmadik helyen a kommunikációs/hálózat szektor végzett.

Ígéretes csillagok

A "Rising Stars" kategóriában olyan ígéretes újabb vállalkozások indulhatnak, amelyek túl fiatalok ahhoz, hogy megfeleljenek az ötéves működésre vonatkozó feltételnek. Az ilyen cégek esetében feltétel, hogy legalább három, de legfeljebb öt éve működjenek, árbevételüknek pedig az elmúlt három év mindegyikében meg kellett haladnia a 30 ezer eurót. Ettől eltekintve ebben az esetben is ugyanazok a feltételek érvényesek, mint a Technology Fast 50 kategóriára vonatkozóan.
Ebben a "versenyszámban" a Multicom, egy üzleti szoftvereket gyártó horvát cég ért el első helyezést 1805 százalékos növekedéssel. Hazánkból egy vállalat került be a kategória első tíz helyezettje közé, a Nav N Go Kft.
Ezen rangsor mind a tíz helyezettje a szoftvergyártók és az internetes cégek közül került ki, ami Kígyós Zsuzsa szerint arra enged következtetni, hogy a jövőben is ezek az iparágak fogják uralni a Fast 50 ranglistát.
Itt az első helyet ugyan egy horvát cég szerezte meg, de Csehország aratott, a másodiktól az ötödik helyet elfoglaló cégeivel. Két lengyel és egy-egy szlovák, magyar és bulgár cég került még be az első tízbe, a hazai Nav N Go Kft., 384 százalékos növekedési rátával a nyolcadik helyen.

Csúcson lévők

A Technology Fast 50 ranglista "Big 5" kategóriájában olyan, gyorsan bővülő nagyvállalatok részesülnek elismerésben, amelyek az elmúlt öt év során (2004 és 2008 között) kiemelkedő növekedést produkáltak és az utolsó évben legkevesebb 25 millió eurós árbevételt értek el.
A kategória győztese szintén egy lengyel vállalat, az 1744 százalékos növekedést elért Agito. A Fast 50 idén bevezetett új kategóriájának első öt helyezettje közé, a negyedik helyre egy magyar vállalat, a Semilab Zrt. is bekerült.
Figyelemreméltó, hogy ebben a kategóriában is van olyan vállalat, amely ilyen jelentős átlagos növekedést képes elérni - ez is igazolja, hogy a technológiai iparág előtt ígéretes jövő áll Közép-Európában, bíztatta további teljesítménynövelésre az itthoni technológiai cégeket a Deloitte Zrt. szakértője.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció