Panasonic LX3-as firmware frissítés: második próbálkozás

A vállalat első alapszoftver frissítését megjelenése után gyorsan visszavonták kompatibilitási problémák miatt, pedig fontos új funkciókat vezetett be. Most itt a második próbálkozás.

Mint arról beszámoltunk, a Panasonic a firmware kiadása után röviddel meg is szüntette annak elérhetőségét, pedig a Lumix DMC-LX3 v2.0 firmware nem a szokásos nap mint nap megjelenő tucat frissítésnek készült. A szoftver célja nem csupán kisebb hibák és pontatlanságok kijavítása volt, de teljesen új funkciókkal vértezte fel a fényképezőgépet. A hibás 2.0-ás verzió helyett most itt a 2.1-es, amely gyakorlatilag az előd képességeivel vértezi fel gépünket. Az új algoritmusnak köszönhetően a fókuszálási idő mintegy 20%-kal csökkent, így nagylátószög esetén mindössze 0,5 másodperc alatt képes a készülék élességet állítani. A korábban megszokott 4:3, 3:2 és 16:9 képarányok mellett mostantól az 1:1 képmód, valamint a fehéregyensúly-sorozat is elérhetővé válik. Az új “High Dynamic” témamód olyankor hasznos, ha egy nagyon sötét és nagyon világos elemeket egyaránt tartalmazó kompozíciót szeretnénk megörökíteni. A fotósok kreatív hajlamaikat a “Standard”, “Art” (Művészi) és “B/W” (Fekete-fehér) szűrők segítségével is kiélhetik, amelyek segítségével egyedivé varázsolhatják képeiket. A fehéregyensúly-beállítás is jelentősen javul az új firmware-nek köszönhetően, különösen fénycsöves mesterséges megvilágításnál, valamint napsütés és gyenge fényviszonyok mellett. Ezenkívül a fehéregyensúly-kompenzáció és fehéregyensúly-sorozat hatóköre is kiszélesedik. A kompozíciót segítő fix segédvonalak mostantól a kurzor vagy a joystick segítségével mozgathatók. A gép a képek túlexponált részeire nem csak előnézetben, hanem lejátszás során is felhívja a figyelmet. Az objektív ráadásul képes megjegyezni a zoom és a manuális fókusz pozícióját, és automatikusan visszaáll az utoljára használt állapotra. A fotós beágyazhatja nevét a képfájlokhoz tartozó EXIF fájlba, amit a továbbfejlesztett PHOTOfunSTUDIO 2.1 szoftverrel erősíthet meg.

A 2.1-es firmware újdonságai röviden:


·    Akár 20%-kal gyorsabb fókuszálás
·    Választható 1:1 képarány
·    Fehéregyensúly-sorozat
·    „High Dynamic” témamód
·    „Standard”, „Art” és „B/W” szűrők
·    Szélesebb hatókörű fehéregyensúly-kompenzáció
·    Mozgatható kompozíciós segédvonalak
·    Túlexponálás figyelmeztetés lejátszás módban is
·    A zoom és a manuális fókusz pozíciójának megjegyzése
·    A tulajdonos neve beágyazható az EXIF-fájlba

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció